Merevedési zavar

Tisztel Doktor Úr! Problémám az, hogy az elmúlt fél évben nem olyan a merevedésem, mint azelőtt. tavaly szeptemberben mikor másodéves egyetemista lettem, akkor kezdtem el igazán részt venni az egyetemi életben. Sokat járok bulizni (heti 1-2 alkalom akkor hajnalig. alkohol fogyasztás mellett. dohányzás előfordul, átlag havi 1 doboz, amit elszívok, de ez is egyre kevesebb), suliba részt veszek az órákon, barátnőmmel foglalkozom, és mellette még dolgozom is valamennyit (szavad időbeosztásban). Ezek igazán sok időmet elveszik. Tavaly februári vizsgaidőszakban sok energiát fektettem a tanulásra, vizsgaidőszak végére kicsit kicsúsztam az időből, emiatt a kevés alvás mellett energiaitalokkal (Monster, Hell, Bomba) próbáltam éber állapotban tartani magam, a kevés alvás mellett. Vizsgaidőszaknak vége lett, eltelt 1-2 nap, ami után önkielégítéskor nem volt megfelelő merevedésem, ami igazán fel is zaklatott, mert azelőtt bármikor volt kedvem fél perc után felállt. azt észrevettem, hogy amikor kicsit többet pihenek jobban teljesítek, volt nyugodtabb időszakom, de nem állt teljesen helyre, viszont más is él ilyen életet és nincs ilyen problémája. májusban megkerestem egy urológust, aki felírt cialist (nem váltottam ki mert azt beszéltük, az hosszú távon nem megoldás) és azt mondta előbb utóbb majd magától megoldódik, fejbe rakjam magam rendben, ha van megfelelő merevedésem, szervi problémám nincs. Barátnőmmel hetente 2-3 alkalommal vagyunk együtt, (a szex kielégítő, általában 30 perc kb. szemben azzal, hogy önkielégítés kb. 10 perc), és emellett már nincs is kedvem ahhoz, hogy önkielégítést végezzek. régen még mielőtt nem volt szexuális életem naponta kielégítettem magam. Kérdésem, hogy a péniszem teljesítménye normális-e, érdemes-e esetleg gyógyszert szednem (pl. potemixre gondolok). Andrológusra ha nem muszály nem költenék, nincs túl sok pénzem. sportolni sportok, 80 kg vagyok 190 centi, próbálom karban tartani a testem. nyáron sokat futottam, most inkább felölés,, fekvő köszön

Dr. Fekete Ferenc válasza merevedési zavar témában

Ha van kapcsolata ne önkielégitsen, főleg ne tesztelgesse magát, ne figyelgesse. És éljen egészségesebben, pl, mozoghatna is. A potemix és más marhaságok értelmet butaság, fokhagyma van benne

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. november 11.

Kérdések és válaszok: Potenciazavar

Túl nagy refrakter periódus, gyenge...
Tisztelt Doktornő! 28 éves vagyok. Az utóbbi időben azt tapasztaltam, hogy naponta mindössze csak 1 alkalommal tudok ejakulálni, orgazmust elérni. Aggasztónak...
Tesztoszteronszint, laboreredmény
Kedves Doktornő, Merevedési gondom van. Kb. 1 héttel ezelőtt javaslatra Sildenafil Teva 50mg-os tabletta felét bevettem egyszer. Akkor éppen nem szeretkeztünk...
Kockázatos?
Tisztelt Doktor Nő! 43 éves férfi vagyok kezelt beállított magas vérnyomással. Babát szeretnénk és a merevedésemmel néha gondok vannak. Urológus Bonton 20 írt...
Melyik természetes étrendkiegeszitő...
Tisztelt Uram/Hölgyem! Azzal a kérdéssel szeretnék önhöz fordulni, hogy létezik e olyan természetes étrendkiegészítő, ami segíteni tudna a merevedés...
Használhatom e...!
Kedves Doktornő! Két-három éve merevedési problémákkal küszködöm! Mindkét bokám elszíneződött, édesanyámtól örökölt értágulataim okán és a véna billentyűim...
Miért nem áll fel néha?
Kedves Doktor úr/ Doktor nő! Nagyon kellemetlen érzések kavarognak bennem (20 éves vagyok). Le kell szögeznem, hogy csak lányokkal voltam, csak lányokat...