Szemölcs

Tisztelt Doktor Nő/Úr! Van egy 1 éves kislányom és a terhességem 4. hónapjában a hüvelynyílás körül 4-5 apró szemölcsöm lett. Az akkori orvosom ezt könnyedén kezelte, lápiszolta, a szemölcsök elműltak. A cytológia eredménye P2 lett, hpv-re vonatkozóan konkrét vizsgálat nem történt, az akkori nőgyógyászom szerint ne foglalkozzak vele. Kb. 1 hónapja a hüvelynyílás mellett megint lett egy 1 mm-es szemölcs. Nőgyógyászt váltottam, ő azt mondta, hogy ez a növedék papilloma vulvae és nem condyloma, mert az utóbbi karfiol szerű, az enyém meg nem olyan. Leecsetelte, levette a cytológiát, de eredménye még nincs. Azt is mondta, hogy a célirányos hpv tesztet feleslegenek tartja, de ha megnyugszom akkor a cytológiai eredmény függvényében lehet róla szó. A kislányomat pelenkázom, félek, hogy az ujjammal, különösen fürdésem után átviszem neki, ezért folyamatosan fertőtlenítem a kezem, már azon szétrepedezett a bőröm. Kezdek a, depresszió határán lenni, a férjemmel nem merek nemi életet élni, nem nerek normálisan megborotválkozni a továbbfertőzés miatt. Törölközőt napi szinten cserélek. Jelenlegi nőgyógyászom szerint nyugodtan élhetek nemi életet, mert ez papilloma szemölcs és nem condyloma. Kérdésem az lenne, hogy erre van-e természetes, szoptatás mellett is alkalmazható gyógymód? Jelenleg a Lizin-c kapszulát szedem és grapfruit mag kivonatot iszom, ami felesleges, vagy tényleg hatásos? Mi a különbség a condyloma és a papilloma szemölcs között? A bőr alatt érzek még a hüvelynyílás mellett mindkét oldalon 2-2 csomócskát, de csak szappanos kézzel érzem. Ebből is szemölcs lesz? A nőgyógyász azon a területen a bőr felszínén semmit se látott.. Sajnos ezeket a kérdéseket a nőgyógyásznak feltenni nem tudtam, mert sietett. Válaszát előre is köszönöm!

† Dr. Szalóczy Péter válasza szemölcs témában

Kedves Kérdező! Ne tegye tönkre a hétköznapjait és a kapcsolat rendszerét! Azonnal hagyjon abba minden szorongást és képzelődést. A papillóma bárhol kialakulható hám és kötőszövet jóindulatú többlet, a condyloma legtöbbször vírus eredetű. szintén jóindulatú képződmény. Ez utóbbi néha az eredeti szélein szaporodhat. Mindkettőtől nyugodtan folytassa házaséletét, a gyakori kézmosásnak ezek ügyében nincs jelentősége, szükségtelen. Nem tudja átfertőzni környezetére. Ha nem múlnak el, félévente mutassa meg nőgyógyászának. Esedezem: nyugi!

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2018. október 06.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Szemölcs intim területen borotválkozás...
Jó napot! A kérdésem az lenne, hogy intim területeken tapasztaltam borotválkozás után apró fehér anyajegyszerű kinövéseket, amik nem múlnak. Erre van...
Bőrtünet a talpon
Tisztelt Doktornő! A jobb lábamon a nagylábujj talpi részén van néhány hólyag, melyek nem fájdalmasak, de ha a bőrkeményedést távolítom el, akkor az ott...
Szemölcs a hímvesszőn
Köszönöm a választ Doktornő! E-recept formájában fel tudna nekem írni ilyen készítményt? Taj-számom: 044-306-632 Segítségét előre is köszönöm! Nagy Krisztián
Mi lehet ez?
Kedves Drnő! Virusos szemölcsöt állapítottak meg. 3 eve van az elvaltozas a talpamon. Se fagyasztás, se ecsetelés nem segitett. Egyre több jön elő, nem...
Szemölcs eltávolítás utáni seb
Tisztelt Doktor! Néhány hete megjelent egy, majd egy másik szemölcs is a testemen. Elég kényelmetlen helyen történt ez, a szeméremdombon kb középen. Emiatt...
Köröm alatti szemölcs kezelése
Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! Egy lassan 10 éve tartó problémával fordulok Önhöz, szemölcs van a mutatóujjam körme alatt. Eleinte még nagyon apró volt, volt...