Zöldessárga hüvelyfolyás 6 éves kislánynál

Tisztelt Szakértő! 6 éves kislányomnak 7 napja reggelre zöldessárga, vizes (nem sűrű) , nagy folyásfolt volt az alsóneműjén. Azóta napi 1-2 kamillás-cickafarkos ülőfürdővel kezelem, az elején Canestent is kentem (nőgyógyászom telefonon azt mondta, kamillás fürdőtől pár nap alatt el kell múlnia, ilyen kis korban nem lehet komoly fertőzés) . Másnaptól a váladék zöldes színezete eltűnt, erős sárga maradt, jópár alósneműt elhasználunk naponta. A nunija állandóan olyan, mintha jó "vizes" lenne, ezt vattával felitatva látszik, hogy sárga a folyás. Nem látom pirosnak a nuniját, elmondása szerint nem viszket, csíp vagy szúr neki, semmit sem érez. Néha hasfájásra panaszkodik, köldök körüli területet mutatja, de hamar elmúlik a fájdalom és nem erős. A háziorvosunk is látta, nem látta gyulladtnak a nuniját, Klacidot írt fel egy hétig (375 mg*nap) , mert bakteriálisnak gondolja a fertőzést. Ilyen piciknél már előfordulhat ilyen fertőzés? Szegénykém "füles" gyerek, ezért rengeteg antibiotikumot kapott már eddig is (utoljára május elején) , de legalább a nyaraink e nélkül teltek, eddig. Bizonytalan vagyok, mert a tünetek 3 nap antibiotikum után még nem változtak és valahol azt olvasom, hogy erre antibiotikum kell, valahol pedig azt írják felesleges. Úszni két hete viszem 3szor hetente, lehet, hogy ott kapta? Imád a vízben lenni és most fél, hogy majd nem járhat úszni, strandra. Mit javasolnak? Ha strandon, uszodában kapta el, hogyan lehet ezt esetleg megelőzni, védekezni? Mikortól merjem újra úszásra vinni? Antibiotikum lejártával az ő hüvelyflórájukat is lehet/szükséges erősíteni valamivel? Válaszukat előre is köszönöm.

Dr. Petróczi István válasza gyermeknőgyógyászat témában

A lányka vagy a (meleg vízű) uszodában, vagy otthon a fürdőkádban kapta a fertőzést. Tenyésztést kell végezni (Önnél is! ) , s aszerint kell kezelni célzottan.Én már sok hasonlót láttam, a kicsik nagyon szófogadó betegek.

Tehát: mielőbb vigye el nőgyógyászhoz.

Bővebb felvilágosításért olvassa el honlapomon (www.drpetroczi.hu) a BETEGEIM LEGGYAKORIBB KÉRDÉSEI-nél a folyásról írottakat.

Üdvözlettel:

dr. Petróczi István

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2013. július 04., 23:49; Megválaszolva: 2013. július 07., 21:51
Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek
Lányos probléma
Üdvözlöm! Kislányom 3 és fél éves, 3 éves kora óta panaszkodik hogy csíp neki odalenn . Ez azóta van amióta nem pelenkás . Főleg pisilés után...
kislány nemiszerv
Tisztelt Hölgyem/Uram! 4 éves kislányom hónapok óta panaszkodik, hogy "csikiz a puncija". Többször jártunk már a gyermekorvosnál a problémával...
Fertőzés?
Tisztelt Doktor/Doktornő! Kislányom aki novemberben lesz 2 éves, már úgy egy hónapja fájdítja a nemi szervét. Eleinte hittük is nem is, most már...
Elszakadt kisajak
Tisztelt Doktor! Nagyobbik lányom 2 és fél éves, rosszul lépet le a mászókáról. Akkor felsírt de nem mutatott különsebb fájdalomra utaló...
Fehérfolyás
15 éves vagyok, és nagyon sok a napi fehérfolyásom. Nem tudom hogy ez normális- e. De ha normális akkor mit tudnék ellene csinálni? Nagyon zavar, és...