Hiszteroszkópia után szex

Tisztelt Szakértő Egy hete terápiás célú hiszteroszkópiát hajtottak végre rajtam, polipokat távolítottak el a méhemből és a beavatkozás közben fellépő erős vérzés miatt gyógykaparást is végeztek. A műtét óta enyhe pecsételő vérzésem van, egyéb panaszom nincs. Az orvosom azt mondta, hogy négy hétig kerüljem a nemi életet, de aztóta felmerült bennem, hogy vajon ez alatt a behatolós közösülést értette, vagy ez vonatkozik esetleg a pettingre és az orgazmusra is? Bevallom, új partnerem van, és tegnap sor került intim együttlétre, de csak petting formájában, amelynek során két orgazmusom volt. Ma pedig vérezni kezdtem, igaz, hogy négy nap múlva esedékes lenne a menzeszem normál időben. Most nem tudom, hogy volt-e köze az együttlétnek ehhez, vagy egyszerűen (talán a hiszteroszkópia miatt is) csak korábban jött meg e menzeszem? (A ciklusaim pontosak szoktak lenni.) Köszönöm a választ, amelynek talán később is hasznát veszem, hisz nem mindegy, hogy az orvosok pontosan mit értenek "nemi élet tilalma" alatt. Bevallom, lelkileg nagyon sokat segített nekem ez az együttlét, ezért nem mindegy, hogy muszáj-e megtartóztatnom magam ilyen értelemben, vagy sem. Üdvözlettel.

† Dr. Szalóczy Péter válasza vérzés témában

K3edves Kérdező! Csak a behatolós együttlét, vagy hasonkó menuális hüvelyben zajló erélyes matatás nemkívánatos egy darabig. Legyen orgazmusa külső felületen gyakorolt pettinggel. A méh teljes belfelületén seb képződött a beavatkozással, ez utóvérezgethet, savósan váladékozhat egy ideig. Mivel itt új nyálkahártya képződésnek kell kalakulni, ez lehet, hogy nem pontos időben jelentkező első menzeszt produkál. Majd berendeződik egy-két cikluson belül. A polyphajlam és myoma miatt kérdezze meg nőgyógyászát, nem tervez-e hoszabb sárgatesthormon hatású gyógyszer szedését, ami a myoma vagy polypfejlődést mérsékeli.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. május 29.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Ovulacios vérzés
Jó napot! 32 éves nő vagyok! Most első hónapja, igazából első alkalmak voltak a napokban, amikor próbálkoztunk, vagyis próbálkozunk a...
Kisebb vérzés a makkon
Tisztelt doktornő! Pár napja a makkomon kisebb vérzést és valami lepedék szerűséget vettem észre. Fájás vagy viszketés nincs, csak nem...
Aktus közbeni vérzés
Tisztelt Doktor Úr! A minap aktus közben erőteljesen el kezdtem vérezni, amely még utána is tartott. Nem az első alkalomról van szó,...
Jangee3/0.03 melletti vérzés
Olyan problemám van, hogy április ota szedem a jangee3mg/0.03 gyogyszert mivel elotti gyogyszertől áttoreses verzesem vokt.az lenne a...
Dicynone tabletta
Kedves Doktor Úr! Utóbbi hónapokban jelentkező extra erős menstruációs vérzésemre dicynone tablettát kaptam, amit azon 1 , maximum 2...
Végbélrepedés vagy komolyabb?
Tisztelt Doktor Úr! Ott kezdeném, hogy pár hónapja volt egy szorulásom, amelynek végeredménye az lett, hogy vérezni kezdett a végbelem. Ez...