Agyi áttétek és alvászavar

Tisztelt Dr. Fehér Gergely! Már egy korábbi kérdésemmel is kerestem nem olyan régen, édesanyámnál rosszindulatú daganatos betegséget állapítottak meg tavaly. Adenomacercinoma + mellhártya áttét. Célzott kezeléssel nagyon jó állapotban volt egy évig. Sajnos idén a betegség progrediált és agyi áttéteket okozott. Jelenleg a tudata tiszta, de egyre nehezebben jutnak eszébe bizonyos szavak, továbbá gyenge, de még nem fekvő beteg, étvágya jó. Az állapotán azonban sokat ront, hogy pár hete nem tud aludni. Sokszor felriad, nem tud visszaaludni, pihenni az éjszaka folyamán. A súlyos állapota miatti szorongás mellett a sok gyógyszer és az agyi folyamatok is okozhatják ezt? Ha Frontint vesz be (fél adagot szokott) utána egész nap "ködös" a feje, ezért ezt nem szívesen veszi be. Tudna-e esetleg ajánlani valamit (gyógyszert), ami segítheti a pihenését, alvását, továbbá a szedett gyógyszerek közül van-e valami, amely okozhatja az álmatlanságot, felriadást. Előre is köszönöm válaszát!

Dr. Fehér Gergely válasza agyi áttétek témában

Kedves Kérdező! Nehéz néhány mondat alapján érdemi tanácsot adni. A glicerin helyett inkább methylprednisolon hatóanyag adása javasolt, agyi áttét és következményes vizenyősödés (oedema) esetén az jóval hatékonyabb gyógyszer. Alvássegítés és feszültség oldás céljából talán a mirtazapin hatóanyagú gyógyszer lenne a legmegfelelőbb. Célszerű mindenképpen egyeztetni háziorvossal/onkológussal, hiszen számos egyéb tényező is szóba jön a gyógyszerválasztás esetén (pl laboreredmények, szedett gyógyszerek, a beteg általános állapota stb). Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2021. április 30.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Áttétek az agyban
2013. decembere elején jelentkeztek az első tünetek, melyek abban nyilvánultak meg, hogy hirtelen sokat romlott a látása az édesanyámnak....
Vegetatív diszfunkcio? Kisrost...
Tisztelt doktornő! 41 éves 2 gyermekes anyuka vagyok. Egyik napról a másikra jöttek elő hideg meleg biszergeses panaszaim. Melyekhez...
Lehet-e SM?
Tisztelt Doktornő! 15 éves korom óta asztma és állandó fáradtság (semmi egyéb). 2020 óta viszont szerteágazó tünetek. Ami jön az kb marad...
Diffúziós eltérés értelmezése agyi MRI...
Tisztelt Doktornő! Azért keresem Önt, mert szeretném kikérni a véleményét egy nemrég készült agyi MRI és MRA vizsgálatomról. A felvételek...
Epilepszia?
Az elmúlt egy évben három alkalommal volt rövid ideig tartó, eszméletvesztéssel járó rosszullétem. Az Mri lelet alapján valóban...
MR vizsgálat
Mi az eredményem? Mi lehet a bajom? Es ezt lehet gyogyszeres kezelesel gyogyitani?