Szükséges CT vizsgálat?

Jó napot! Szeptember végén volt egy fejsérülésem, sportolás közben, felugrottam és egy ütést kaptam a tarkómra. Nagyjából másfél hónapig éreztem ilyen szúrásokat, hangok hatására, már annyira nem emlékszem, hogy mi volt, eleinte kevertem össze dolgokat a munkahelyemen, Október 10-én volt az első vagy a második eset, előtte vagy az utánni héten is volt, hogy összekevertem a dolgokat pl: címkézés vagy csomagolásnál, fáradt is voltam mert nem tudtam aludni, rossz korszak miatt, de volt, hogy a hűtőbe akartam tenni, ami nem oda való, máskor nem tapasztaltam. Közben ismerősömtől átvettem egy gyógyszert, Doxycyclin volt a neve, 7-8 darab után rosszul lettem, nem bírtam aludni, fájt a hasam, mellkasom égő, kicsi nyomást éreztem, ismerős észrevette és mondta, hogy normaflore helyre fog tenni, 2 héten belül így is lett, viszont ez idő alatt nem fájt a fejem. Októberben volt, hogy le kellett feküdnöm mert fájt, Novemberben is volt egy hasonló, majd most Februárban 27-én is, szintén le kellett feküdnöm, alvás se volt jó mert az elmúlt időben allergiás vagyok valamire a munkahelyemen, és aznap arra keltem fel, délután elkezdett fájni a fejem, este lefeküdtem és másnap is éreztem a fejfájást. (Majd kis idő elteltével újra előjött, Január végén és Február elején körülbelül 2 hétig újra fájt, szúrt a fülem és a tarkó között, Január 26-án voltam kint egy kicsit labdázni és éreztem egy egy szúrást a fül mellett lévő csont környékén. Február 13-án rajtam volt a fülhallgató, filmet néztem és egy reklám jött be hirtelen, ami sokkal hangosabb volt, mint a videó, 4-5 napig éreztem a hatását, lüktetéseket éreztem, előtte héten bejelentkeztem neurológiára Augusztus 17-én, a vizsgálat, során neurológiai góc nem igazolódott, panaszok enyhűltek. Az elmúlt 1 hónapban tapasztaltam, hogy mintha nem érteném a szavakat, írni és beszélni tudom, viszont azt tapasztalom, hogy a jelentésüket elfelejtettem, vagy éppen nem tudom értelmezni, hogy milyen esetben használják, kezdtem egy szóval, aminek nem volt meg a jelentése, és egyre, mintha egyre többet találtam volna, újra elolvasva pedig jobban megértettem, kérdésem az lenne, hogy ennyi idő alatt ki tud alakulni ez az állapot? Vagy már előtte is kellett volna tapasztalnom ezt a problémát? Egy CT diagnosztika ilyen esetben tud választ adni? Egyáltalán hova érdemes ezzel fordulni? Használom a szavakat, de nem minden esetben értem. Nem tudom mi lehet. Kicsit elkezdtem aggódni, amikor kis szavaknál elakadtam, lehet rájátszik, de eddig nem tapasztaltam ezeket. Az orvos említette nekem, hogy károsodást nem tapasztal, ezt nem mertem neki említeni, mivel kiskoromban elmaradt a segítség a tanulásban, ragokkal is baj van, nem ad teljes képet a szó.

Dr. Fehér Gergely válasza fejfájás témában

Kedves Kérdező! Elég nehezen tudom követni a történetet. Hosszú ideje fennálló fejfájásos panaszok általában nem utalnak súlyos betegségre. Esetlegesen koponya MR elvégzése szóba jöhet fejsérülése okán, célszerű fejfájás centrumbeli vizsgálata. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2021. március 04.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Fejfájás egy hónapja
Kedves Doktornő! Egy hónapja mindennapi nyomottság érzéssel és enyhe fájdalommal küzdök, ami tarkótájékon, a fejem tetején, a füleim felé jelentkezik....
Fejfájás edzés közben
A problémám a következő: Rendszeresen járok edzeni konditerembe súlyzós edzéseket végzek vagy gépen edzek., Amikor lábedzésem van tehát guggolni kell vagy...
2 hónapja tartó fejfájás
2 hónapja tartó fejfájásom van, ami nyomó jellegű. Egyszer olyan, mintha satuba szorítanák a fejem, máskor zsibbadó érzés. Számos neurológiai vizsgálaton...
Állandó fejfájás
Tisztelt Doktornő! Január közepén volt egy vetélésem, 9 hetes volt a magzat. Ezt követően jelentkezett nálam egy állandó jellegű, enyhe fejfájás, amit...
Bal hátul szúr a fejem
Tisztelt Doktor Nő! Körülbelül 1 hónapja szúr a fejem bal oldalt hátul. A szúrás naponta néhány alkalommal jelentkezik csak, akkor is csak néhány másodpercig...
Vérnyomás brobléma
Vérnyomás csökkentő szedése mellett (nap 1 Concor Almo 5 mg, 0.5 db Co-Valsacor 160 mg/ 25) Ma 138/ 59 vérnyomásom 61 -es pulzussal . Fáj a fejem. Mi...