Kérem segítsen!

Üdvözlöm Doktornő! Köszönöm gyors válaszát. A kérdésekre megpróbálok a leletek alapján válaszolni. 3 hónap alatt 2 GM nagyrohamnak leírt rosszulléte volt, ezért lett a Vimpat beépítve. Ezután 3 és fél évig volt rohammentes. Tavaly novemberben volt ugyanilyen rohama, de aznap volt egy ébrenlétben megpróbált gyomortükrözés amit nagyon rosszul tolerált. Az emelést idén májusban egy ugyanilyen rohamot követően javasolták. Tehát májustól szedi 2x200mg-al, addig 2x150mg-ot szedett. Valóban volt szemtekerezgése kis korában, elég intenzíven, de ez 6 éves kora körül megszűnt. A szondát idén februárban helyezték be, au eltávolítása tervben volt ősszel, de mivem nem iszik (elutasítja) szájon át, az evés is csak júniusban kezdődött el nála, de néha ebben is van megtorpanás, így az eltávolítása ettől függ. Júniusban voltunk, debrecenben gastrologiai kontrolon, a tükrözés alapján, a nyelőcső nyálkahártyája ép, a gyomor ki és bevezető nyílásai a helyükön vannak. Motilitási problémák még megvannak, de ezt a mozgás hiánya is fokozza. Miskolcon jelenleg az eü.i ellátás szinte megszűnt, tud-esetleg abban segítséget nyújtani hová fordulhatnánk. Már a, dec. 7.én esedékes eeg-t és az azt követő neurologiai kontrolt is lemondták telefonon. Előre is köszönöm válaszát.

Dr. Szappanos Zsuzsanna válasza epilepszia témában

Kedves Kérdező! Levelében közölt adatok, nevezetesen, hogy a leányának GM rohamai vannak, megerősít abban, hogy a második választandó szerként én nem a Vimpatot választottam volna. Mindenesetre a szondát mihamarbb el kéne távolítani, és a szájon át tápláláshoz fokozatosan visszatérni, egy ideig mindkét táplálási forma fenntartása mellett. EEG-re biztosan nincs szükség, ez felesleges, és ez halasztható, a gyógyszer módosításáhozpedig egy telefon konzuktáció is elégséges.Nem hiszem el, hogy egy akkora városban, mint Miskolc, nem lehet egy neurológiai konziliumot kérni. Bizonyára így van, ahogy mondja, de ez elfogadhatatlan. Minden jót kívánok. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2020. november 18.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Epilepszia esetén busz út?
Tisztelt Doktornő! Kislányomat 2022 januárjában, 11 évesen Benignus centrotemporalis epilepsziával diagnosztizálták. (Édesanyjától örökölt betegség, akit...
Szédülés, elesés
Tisztelt WEBBeteg! Kedd délután a 15 éves lányunk megszédült itthon, elesett, a fejét beütötte. Vannak pillanatok, amikre nem emlékszik. Mindez rövid idő...
EEG-eredmény
Tisztelt Dr. Fehér Gergely! Egy aggódó anyukaként kérem a segítségét. Kisfiammal (6 éves, SNI-s), a mai napon voltunk EEG-n. A kezelő orvosa azt közölte,...
EEG vizsgálat
Tisztelt Doktor Úr! Voltam EEG vizsgálaton és az alapján azt állapították meg, hogy epilepsziás vagyok. Soha nem volt semmilyen testi tünetem. Ez alatt értem...
Epilepszia?
Tisztelt Dr ÚR! Az lenne a kérdésem, hogy az EEG leltem alapján valóban epilepsziás vagyok e? Lelet: kevert polymorph ébrenleti tevékenység. Szemnyitaskor...
Kérem segítsen!
Üdvözlöm Doktor Úr! Kislányom 21 éves, középsúlyos értelmi fogyatékos. Oxigén hiánnyal született, epilepsziás beteg. Gyógyszerrel hosszú ideig rohammentes...