Fasciculatio, ALS, stressz?

Kedves Doktornő! 28 éves normál testalkatú férfi vagyok. A tüneteim 1 hete kezdődtek. Úgy ébredtem, hogy mindkét lábamban az izmok nagyon kötöttek, feszültek voltak. Terhelésre (lépcsőzés) hamar égni kezdenek és néha enyhe remegést is érzek bennük. Azonban a mozgástartomány minden irányban megtartott és különösebb gyengeséget sem tapasztaltam. Sajnos ezzel egy időben nagyon gyakori, látható fasciculátiók jelentkeztek testszerte, de főleg a vádlikban és a combokban bilaterálisan, de megjelenésük teljesen véletlenszerű, csak néha, rövid időre korlátozódik 1-1 konkrét izomrostra folyamatosan. Mozgás közben nem érzem. Természetesen ez a tünet nagyon megijesztett, hiszen egyből ALS-re, vagy más MN betegségre asszociáltam. Neurológus fizikálisan megvizsgált, de nem talált semmi rendellenességet. Szerinte szorongásos eredetűek a panaszaim és nincs szükség EMG vizsgálatra. (A vizsgálat alatt sajnos egy darab látható rángásom sem volt.) Való igaz, nagyon stresszes 1 év áll mögöttem. Biztosított, hogy az ALS nem így kezdődik, mindig van más, jelentősebb tünet, mint például a klinikai izomgyengeség - a rángások csak később jelentkeznek. Ennek ellenére kértem időpontot EMG-re egy magánklinikán, mivel hallottam rémtörténeteket, ahol a fasticulatiok voltak az első tünetek. Sajnos a fasticulatiok azóta sem csökkentek, szinte folyamatosan érzem és látom őket főleg a lábaimon, az enyhe izommerevség és "sajgás" is megmaradt. Előfordul, hogy rövidebb-hosszabb időre elmúlnak. Nagyon aggódom. Vitaminokat, magnéziumot szedek, a vérképem is jó szokott lenni, de mindig csak a szérum szinteket nézték, az ionizált értékeket nem. CK értékem mindig jó volt, bár a tünetek óta nem volt laborom. Káros szenvedélyem (alkohol, cigaretta, kávé stb.) nincs. Kerékpározni szoktam, most 2 hete nem edzettem. Mi az Ön véleménye, tapasztalata ezzel kapcsolatban? Vannak a fasciculatioknak ALS-re jellemző tulajdonságaik? Az EMG biztonsággal ki tudja zárni az ALS-t? Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Kerekes Éva válasza Fasciculatio témában

Tisztelt Érdeklődő! Az EMG biztosan ki tudja zárni az ALS-t. Reméljük, a neurológusnak igaza van. Látatlanban sajnos semmit nem tudok véleményezni. Az ALS nagyon ritka, és 40 éves kor körül kezdődik- én eddig csak három ilyen beteggel találkoztam. Az izomrángások viszont elég gyakoriak. Normális leleteket kívánok!

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2019. december 15.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Bfs?
Kedves Doktor Ur! Kerdessel fordulnek On fele. 1 eve fennalo, testszerte fennalo izomrangasaim miatt irtam mar, es irnek ismet Onnek....
ALS vagy stressz?
Tisztelt Doktorno! Nehany alkalommal irtam mar Onnek. Tavasszal agydaganat miatt, illetve most osszel viszetero aggodalmam miatt. Ct es mr...
Valóban migrén?
Tisztelt Dr. Nő! Közel 2 éve, derült ki, hogy migrénes vagyok. Kardiologia vizsgálatok negativak, vernyomas rendben, labor negativ....
Agysorvadás véleményezése
Tisztelt Doktornő! Az alábbi Mr-lelet alapján kérem a szakvéleményét. Természetesen felkeresünk neurológus szakorvost, de tekintettel...
LS-MR lelet.
Tisztelt dr nő. Az elmult néhány hónapban fájdogál a, derekam a bal oldalon, hozzájön egy here-gát fenék zsibbadás ami még lemegy a bal...
Dopamin szintje Parkinson kórban
Tisztelt Doktornő! Parkinson kórral kezelnek, ezért végeztettem a Synlabban egy dopamin mérést melynek eredménye 372 ng/L lett. Ez a...