agysorvadás

A férjem több napon át tartó szédüléssel kereste fel a neurológiai szakrendelést. Beutalót kapott laborvizsgálatra, nyaki ultrahangos vizsgálatra és CT-re. A labor eredményei jók lettek és az ultra hang vizsgálat is negatív volt. Az agykoponya CT lelet véleménye atrophia cerebri. Miután a neurológiára elvittük a leletet az doktor úr megkérdezte a férjemet, hogy érzi magát. Mivel a szédülés idővel megszűnt úgy jöttünk el a rendelőből, hogy akkor minden rendben van. Ha újból jelentkezik a szédülés, vagy fáj a feje keressük fel a rendelőt. Mivel a neten utánna néztünk ennek a diagnózisnak miszerint agysorvadásról van szó szeretnénk többet megtudni erről. Mik a tünetei, és mi várható az idő múlásával. Válaszukat előre is köszönöm.

Dr. Kalóczkai Andrea válasza agysorvadás témában

Kedves Kérdező!

A leleten lévő diagnózis csak a CT képről adott diagnózis, nem a férjéről. Valószinűleg a lelet lényege, hogy a külső, esetleg a belső agyvizterek arányaiban nagyobb helyet töltenek ki, mint az átlag. Vagyis az agy nem foglal el akkora helyet a koponyán belül, mint általában. Ez nem szól betegség mellett, és lehet, hogy nem is lesz belőle sosem betegség. Legrosszabb esetben szellemi képesség zavarral lehet számolni, ez azonban klinikai diagnózis, vagyis önmagában egy leletnek sosem kell érdemi jelentőséget tulajdonitani. Ha a férjénél memóriazavar, beszédzavar, tájékozódási zavar, viselkedés vagy hangulati zavar keletkezne, akkor ismét orvoshoz kell fordulni, mert ez jelezheti esetleg egy betegség kezdetét.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2013. március 23., 19:32; Megválaszolva: 2013. március 25., 15:32
Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek
agysorvadás diagnózist álapitotakmeg...
megálapitoták nálam az agysovadás diagnüzist.agyvizsagálat vollt szonozták, eredmény agysorvadás, volna valami ajánlata h. mia teendő?...
agysorvadás
szeretném megkérdezni mjen gyógyszert ajálana az agysorvadásra? Kőszőnőm
Segíthet-e a gyereken az őssejt?
Kedves Doktor\Doktornő! Egy kérdésem lenne Önhöz, a családunkban van egy 2 éves kisfiú, akinek csecsemőkori agyi bénulása van. Gyakorlatilag csak...
Atrophyia Cerebri
Tisztelt Doktor Nő/Úr! 26 éves vagyok és tavaly májusban erős fejfájással kerültem be az ügyeletre, ahol koponya CT-t készítettek, ott...
Miért nem fejlődik a gyerek?
Kedves Doktornő/ Doktor Úr! A családunkban 11 hónappal ezelőtt született egy kisfiú, koraszülöttként. Születése után kiderült, hogy beteg nem...