Humerus proximális végének törése

Tisztelt doktorúr/doktornő!

Egy kérdéssel fordulnék önökhöz. Januárban súlyos baleset ért "a humerus sebészi nyakán 5 cm-es rövidüléssel csontszélességnyi medialis dislocatioval járó ferdetörés, a fej letarel felé billent" Megműtöttek "intraossealis drótvarrat". Azóta már eltávolátották a 3 beültetett fémet, jelenleg gyógytornára járok. A baleset a bal kezemet érte. A mozgásom olyan 75%-os már úgy, hogy február 19-én távolították el a fémeket. Az izom kötöttségi már csak alig érezhető. A háziorvos szerint sokkal jobban javulok, mint az elvárhatő, gyakorlatilag már tudom használni az alapvető életben a kezemet, vállsíkig lazán tudom már használni, az fölött kicsit nehézkesen, de átlósan felfelé is használható. Alapvetően menne lazán, de az izom hiánya érezhető (1-1, 5 kg-mal edzük gyógytornán). (fürdés után meg néhány percre teljesen kilazulnak az izmok). Rotatioban is stabil volt már március 5-én, (utolsó kórházi kontroll, legközelebb 04. 30-án kell mennem) azóta az is javult, a röntgen (2 ir ball váll) renben van. A kérdésem az lenne, hogy én fizikai munkát végzek, konkrétan italt pakolok (meg targoncázok). A munkáltatóm visszavár, abba is belemennek, ha néhány hónapig nem emelhetek nehezet, csak ilyen 1-2 kilókat, addig könnyebb fizikai munkában alkalmaznának. Utána vissza nehezebbe - persze fokozatosan, ahogy lehet terhelni. Szóval vissza fogok tudni menni ön szerint, vagy kezdjek el másik munkát keresni?

Válaszát nagyon megköszönném.

üdvözlettel: Gyüre Zoltán

Dr. Bene Orsolya válasza felkarcsont törése témában

Kedves Zoltán! Nehezet kérdez, ugyan részletesen leírta állapotának javulását, de ennél több információra van szükség ennek megítélésére, feltétlezem baleseti sebész kolléga rendszeresen kontrollálja ÖNt. Ő ismeri legrészletekbe menőkig az esetét, Ő tudna erre korrekt választ adni. Általánosságban elmondható, hogy fokozatos teheléssel visszatáérhet a munkába, de önnek kell érezni mit bír.    

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Bene Orsolya
Dr. Bene Orsolya
Megválaszolva: 2010. április 04.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Térd arthrosis gyógyitható hialuronsav...
Tért arthrosist állapítottak meg. Felmerült hyaluronsav injektálása a térdbe. Kérdezem, hogy az injektálás helyettesíthető-e hialuronsav...
Térdficam Mr
Tisztelt Doktornő! 1 hónappal ezelőtt volt térdsérülésem, melyről MR vizsgálat készült. Szeretném a segítségét kérni a lelet...
Meniscus szakadás - MR eredmény alapján...
MR eredményem alapján mi a diagnózis, mi lehet a megoldás, kell e műteni, állhat e a háttérbe autoimmun betegség? (reumatid artis) MR...
Középtáji gerinc fájdalom kisgyermekek...
Tisztelt Doktornő! 33 éves anyuka vagyok, jelenleg két 1 éves ikergyerkőcöt cipelek nap-mint nap. A gerincem középtájon fáj. Keményebb...
Térd artroszkópia, szükséges...
Tisztelt Doktornő egyre több panasz van a bal térdemmel, az ortopéd orvos meniszkusz sérülésre gyanakszik, artroszkópos mütétet javasol....
Milyen úton haladjak?
Kedves Doktornő! Tüneteim 6 hete jelentkeztek bal oldali herefájdalommal. Elmentem egy urológiai szakrendelésre, ahol megultrahangoztak...