• Elhúzódó gyógyulás?

        Legfrissebb cikkek a témában
         

        Tisztelt Válaszadó Orvos!

        Férjemnek szeptemberben volt egy bokarándulása (rtg készült), fáslizta, pihentette, jegelte stb., majd két hét után munkába állt. Rá három hétre szinte nem bírt lábra állni, így ismét orvost kerestünk fel. Rtg. akkor is készült, törés nem volt látható, cink-kötést kapott két hétre, majd reumatológushoz küldték, ahol kezeléseket, injekciót  kapott. Javulás az történt, hogy az elszíneződés eltűnt, de a lába még mindig fáj, dagad. Február elején elmentünk UH vizsgálatra, ahol kóros folyadékgyülem stb. nem látható, de az ínhüvelyben folyadék ábrázolódott, valamint a lig. deltoideum tibionavicularis rész elszakadt. A felső ugróizület és a talo-navicularis izület porcfelszíne egyenetlen, az ízfelszínek között apró képletek láthatók (levált porcdarabok? ). Most voltunk MR vizsgálaton ahol az alábbi leletet kaptuk: A flexor hallucis longus izom-ín határ körül jelentős mennyiségű, FS-PD-ben magas jelintenzitású képződmény van, mely elvékonyodva lefelé húzódik a flexor hallucis longus ín mentén. A peroneus brevis ín folyamatossága is megtartottnak látszik. A peroneus longus ínhüvelyében a normálisnál nagyobb mennyiségű, FS PD-ben magas intenzitású képződmény látható. Másutt a régióban kóros eltérés nem ábrázolódik. Vélemény: Tenosynovitis a flexor hallucis longus izom-ín átmenet körül, ill. a peroneus longus ín külboka alatti területén az ínhüvelyben.

        Október óta betegállományban van, nem tud dolgozni (gépkocsivezető).

        Kérem szíves véleményüket, mikor várható javulás, illetve milyen gyógymódot javasolnak. (Természetesen a beutaló orvost felkeressük, de ennyi idő után ezúton szeretnénk más szakorvos véleményét is kikérni.)

        Válaszukat előre is köszönjük!

         

        WEBBeteg szakértő válasza a bokarándulás témában

        Kedves Páciens!

        A klinikai panaszokat és képalkotó felvételeketmindig együtt kell értékelnünk. A leírás alapján ínhüvelygyulladást valószínűsítek. Ortopéd, vagy reumatológus tud egyéni terápiás stratégiát felállítani.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Dr. Váróczy László PhD
        belgyógyász-hematológus Itt kérdezhet

        Dr. Váróczy László PhD

        Kérdés: 2010-02-25 11:47:29; Megválaszolva: 2010. február 25., 11:47

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt doktor! Van wgy 56mm-es nyakiborda.Gyakran bedagad a hátam és be is csomósodik.Gyakran görcsös össze húzadást is tapasztalok és a fejemet is egyre nehezebben tudom mozgatni.Nagyon fáradékony vagyok és egyre kevesebbet birok nem végzek...
        Tisztelt Dr.Nő/Úr, 2018 februárban derékfájdalom miatt lumbális MR vizsgálatot végeztek nálam, csak enyhe eltéréseket találtak, viszont "mellékesen" az alábbi szerepelt a leleten: "jobb oldalon az SI ízületi rés cranialis fele mentén egy kb...
        Tisztelt Dr. NŐ/Úr! Szeretnék tanácsot kérni hátfájásommal kapcsolatban. 3 gyermekem van nagy súllyal születtek valamint refluxom amire gyógyszert szedek évek óta. Hátfájásom jó pár éve kezdődött hol erősebb hol gyengébb a hát...
        Tisztelt Válaszadó 42 éves nő vagyok. Visszatérő derékfájás ön van. Nőgyógyászhoz mentem mert fájt a derekam és az alhasam. Nőgyógyászok mondta mivel ez nálam visszatérő menjek el MR-re. Panaszaik: visszatérő derékfájás, combba...
        Tisztelt DoktorNŐ/Úr! Több panaszom is van. Fáj a csípőm, a hátam, és a nyakam néha, forgó jellegű szédülésem néha napokig tar. Az orvos csak annyit mondott, hogy nem emelhetek, ill apranax 550mg, és Myoflexin 250mg tablettákat írt fel....
        Tisztelt Doktornő! Körülbelül egy hete fájdalmat kezdtem érezni a talpamban, a lábujjak mögötti talppárna talpboltozat felőli tövében. Néhány napja lilásan elszíneződött duzzanat jelent meg ugyanott a talpamon. Az ujjak és a lábfej...
        Tisztelt Doktor úr/ Doktornő! 24 éves vagyok, ülőmunkát végzek. Már hónapok óta érzek fájdalmat a hátamban. Főleg a bal lapockámnál. Néha olyan, mintha el is zsibbadna. Amikor lehajolok érzem, ahogy húzódik az egész gerincem. Ez a...
        Tisztelt Dr. Puskás Réka! Az elmúlt néhány hónapban többször előfordult, hogy egy hirtelen mozdulat vagy reggeli ébredés után erős nyaki fájdalom, nyaki merevség alakult ki. Az egyre gyakoribb „elalvásos” panaszok miatt igyekeztem...
        Tisztelt Holnapy Gergely Úr! Azért fordulok Önhöz, mert kb. 1 éve megfigyeltem, hogy a jobb térdem bizonyos "nem szimmetrikus" terhelések és mozdulatok hatására fájni kezd és 1 hónappal ezelőtt akkor is fájt egész nap amikor nem kapott...
        Tisztelt Doktor úr! 3 hónappal ezelőtt futás közben hatalmas fájdalmat éreztem a fenekemben-derekamban. Alig tudtam hazafutni. Rögtön felhívtam a masszőröm, aki másnap fogadott is. Azt mondta idegbecsípődés, masszázst és lökéshullám...