Bokasérülés után mikor terhelhetem a lábam?

Kedves Doktor úr! 8 napja lépcsőn kibicsaklott a bokám, nem tudtam ráállni, és jó nagyra feldagadt. A balesetin megröntgenezték, törés nem volt, részleges szalagszakadást vagy húzódást diagnosztizált az orvos (distorsio art talocruralis) . Bokarögzítőt kaptam 6 hétre, 3 hétig éjjel-nappal hordanom kell (az orvos mondta, hogy akkor képződik heg, és addig nem szabad elmozdulnia), és az első 10 napban feküdnöm kell felpolcolt lábbal. Ezt elég komolyan vettem, és napi 1x bekentem egy ajánlott krémmel. Az első két napban rá sem tudtam állni, mankóztam, majd javulni kezdett, bokarögzítővel már járkálok a lakásban. Most, a 8. napon bokarögzítővel gond nélkül sétálok itt benn, egyáltalán nem fáj a lábam terhelésre, és a duzzanat teljesen eltűnt. Nem tudom, ebben az esetben, mennyire terhelhetem. Nem szeretném, ha később gondom lenne a bokámmal, viszont erre nem kaptam instrukciót, hogy mit tegyek, ha ilyen gyorsan gyógyul (20 éve volt szalaghúzódásom a másik bokámon, akkor gipszeltek, és az még 2 hónap múlva is dagadt volt, és fájdalmas volt ráállni, így szokatlan ez a gyors javulás) . Kérdéseim: - Ha nem fáj a bokám ráálláskor, séta közben, akkor sétálhatok? Biciklizhetek? Kirándulhatok? - Úszhatok? Úszás alatt le kell vennem a rögzítőt. Vagy mindenképp várjam meg a 3 hetet? - Éjszaka, ilyen javulás esetén is viseljem a bokarögzítőt 3 hétig? Eléggé zavar az alvásban. Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Bogdán Aurél válasza bokarándulás témában

Vizsgálat nélkül nem tudok pontos választ adni. Attól függetlenül, hogy jelentősen csökkentek a panaszai, Én azt javaslom, hogy 3 hétig ne álljon rá, és utána is tartsa be a fokozatosságot. Inkább mankóval, vagy járókerettel közlekedjen. kenni kenheti akár több alkalommal is. Az úszással is várjon legalább a 4. hétig, de a 3. héttől medencében, víz alatt tornáztathatja.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2016. szeptember 05.

Kérdések és válaszok: Elsősegély, sérülések

Bokaszalag szakadás, vagy húzódás?
Kedves Doktor Úr! Mit jelent az alábbi diagnózis? Dist. mall.lat.d Rupt.lig. TFA d. Státusz: A jobb külboka egészében duzzadtabb. Funkció kissé beszűkült. ADP...
Dist. mall. lat. 1. sin. Laes. lig. TFA...
31 éves nő vagyok. Pár nappal ezelőtt kifordult a bokám. Mentő vitt be a traumatológiára. Az ügyeletes főorvos azt mondta, hogy 2 választásom van. Vagy gipszet...
Bokarándulás
Jó napot! A mai napon edzés közben kifordulta a bal bokám. Többször is volt már, hogy hasonlóan meghúzódtak a a kül boka résznél a szalagok, most mégsem a...
Bokarándulás
Kedved doktor úr/nő! Csütörtökön meccsen megrúgták és alám fordult a bokám. Enyhén megdagadt, de 20-30perc múlva már tudtam nagyjából járni. Már pénteken se...
Elhúzódó gyógyulás?
Tisztelt Válaszadó Orvos! Férjemnek szeptemberben volt egy bokarándulása (rtg készült), fáslizta, pihentette, jegelte stb. majd két hét után munkába...
Bokarándulás
Tisztelt Doktor úr! Júliusban aláfordult a bokám, amely másnapra megduzzadt, bekékült és keletkezett rajta egy vérömleny. A röntgen nem mutatott ki...