Hemihyperthrophia

34 éves vagyok, hemihyperthrofiával születtem, vagyis az egyik lábam jóval vastagabb, mint az egészséges. Az rtg szerint a csont egyforma szélességű. Életem folyamán rendkívül sok kellemetlenséggel kellett megküzdenem, például nem vehetek fel rövid szoknyát, de nadrágon keresztül is nagyon látszik, emiatt állandóan kisebbségi komplexusom van. Érdeklődnék, van-e valamilyen lehetőség a vastagabb láb véknyítására? Bármi érdekelne. A különbség egyébként a combnál (ha körbemérem) 10 centi.

WEBBeteg szakértő válasza hemihypertrophia témában

Kedves Kérdező! Az Ön problémája nem egyedi, de nem is gyakori. Így látatlanul nehéz véleményezni, hogy van-e megoldás. A korábbi papírok ismeretében, személyes vizsgálattal lehetne objektív választ adni az Ön kérdésére. Úgy gondolom, lehetne próbálkozni egy-két dologgal. Eredményességükről a korábbi vizsgálatok eredményének valamint a jelenlegi állpot ismeretében célszerű nyilatkozni. Tanácsolom ortopéd szakrendelés felkeresését! Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
WEBBeteg szakértő
Dr. Bogdán Aurél, ortopédia-traumatológia szakorvos
Megválaszolva: 2009. augusztus 11.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Lábfej mozgása
Kedves Doktornő! Az alábbi MR-em van: L. IV.-S. I. discopathia, L. IV.-L. V. centralis-bal paracentrális kiszakadt sérv cranialis irányú...
Porckorongsérv?
Kedves Doktornő! Már korábban is írtam önnek. Azóta voltam CT vizsgálaton. Vizsgálat eredménye: A lumbalis lordosis megtartott. A vizsgált...
Súlykorlátozási javaslat
Kedves Doktornő! A tanácsát szeretném kérni. Gyermekkorom óta diagnosztizált scoliosisom van, amire én tudatosan figyelek, mert szeretném...
Térdfájdalom
Tisztelt Doktornő! A térdemmel kapcsolatosan van egy gondom. Kb. két hónapja érzek egy fajta fájdalmat, amit nehéz meghatározni és nem...
Milyen mozgásformát és készítményt...
Tisztelt Dr. Nő! Korábbi kérdésemre adott válasza alapján kérdeznék. Diganózis: lumbalis gerincen jobbra convex scoliosis.Az L. III....
Mennyire veszélyes az állapotom?
Tisztelt Doktornő! 2 hónapja isiászos tüneteim vannak: először a jobb lábba lesugárzó idegi fájdalommal kezdődőtt: főleg combhajlatba és...