Bizsergés a fejtetőn

Üdv az lenne a kérésem, hogy pár napja azt észlelem, hogy bizsereg a fejem búbja és eléggé zavaró, , hiába masszírozom nem múlik el. ez azóta van mióta egyszer ugy aludtam el, hogy a kezem a fejem alatt volt, és mikor felkeltem, erősen lüktetett a fejem teteje, de utánna elmúlt! csak ez a a fura bizsergés maradt meg. mitől lehet ez?

WEBBeteg Szakértő válasza nyaki izomzat témában

Tisztelt kérdező! Ez a fura bizsergés összefüggésben lehet azzal, hogy a nyaki izmok megfeszülnek és ezáltal a fejtetőt is beidegző kis érzőidegek, melyek a nyak felől indulnak és futnak felfelé, szintén érintettek. Csak azt tudnám javasolni, hogy próbálja a nyakát tornáztatni, kimozgatni minden irányban óvatosan, massage, mind a nyakizmok területén, mind pedig a fejtető bőrét, meleg vizes borogatás, fürdő, ami segíthet még. Tisztelettel: Dr. Szamosi Szilvia belgyógyász-reumatológus

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. augusztus 11.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Mellkas, nyak, nyirokcsomók
Tisztelt Szakértő! Már tavaly is éreztem a nyakam bal oldalán feszülést. Akkor elmentem fül, orr, gégészetre ott megnéztek megtükröztek, Aztán nyaki lágy...
Váll MR diagnózis, AC arthrosis
Tisztelt Doktor Nő! Azért írok Önnek, mert már hónapok óta húzódik a problémám a vállammal és az ortopéd orvos válaszát nem érzem teljesnek. Kondizás közben...
Porckorong migráció
Kedves Doktornő! Szeretnék segítséget kérni az alábbi MR lelet értelmezésben. Jelenleg panaszmentes vagyok. A 17 mmes migráció az kiszakadást jelent? Műtéti...
MRI lelet értelmezése.
Kedves Doktornő! Kérem szíves segítségét az egy hete végzett lumbális gerinc MR. vizsgálati lelet laikus számára történő értelmezésére. - A lumbalis lordosis...
Gerinc röntgen lelet értelmezése
Kedves Doktornő! Az alábbi lelet értelmezésében szeretnem kérni a segítségét. Mi a probléma, mennyire súlyos és mi a teendőm? Lelet: A nyaki lordosis íve...
Csípő porckopás kísérleti gyógyszer?
Kedves Annamária, közepes szintű porckopás van a csípőmben amelyet konzervatívan kezeltetek (mozgás, nyújtás, úszás, kollegén, PRP injekció, stb.). Láttam...