Nyekergő, fájdalmas ízületek

Tisztelt Doktornő, az utóbbi években figyeltem meg, hogy sokszor úgy érzem, az ízületeim (főként térd, vállak és nyak) nyekeregnek. Ezt szinte hallani is hallom munka közben, amikor csendben a monitor előtt lassan mozgatom a fejemet, nyekereg a nyakam. Természetesen ezzel együtt tudok élni, habár sokszor nagyon zavaró és ahogy telnek a hónapok/évek, egyre "hangosabb" és jellemzőbb. Emellett rendszeresen ropognak is az ízületeim, a leglátványosabban a térdeim és a vállam (csak a bal), de, a nagy lábujjaim egyszerű séta közben is folyamatosan pattognak minden lépésnél (ez nyáron papucsban kifejezetten hallható is) . Fájdalmat a lábujjakban, gerinc környékén és a bal vállamban szoktam érezni, tompa, diszkomfortábilis, nyomasztó érzés, mintha sosem találná a helyét, néha benyilal. Természetesen ezek nem életbevágó panaszok, ezért jelen körülmények közt nem szeretném ezzel terhelni az egészségügyet, de az idő haladtával úgy érzem, a panaszok lassan, de biztosan erősödnek és romlik a helyzet. Fontos információ lehet még, hogy a rendszeres éves vérvételek eredménye (nagy labor vizelettel) minden esetben hibátlan, az egyetlen rendszeres eltérés a némiképp magasabb húgysav, ez legutóbb 439 umol/L volt. Változatosan táplálkozom, aktív életet élek és rendszeresen mozgok. Egyetlen ismert betegségem az allergia (inhalatív + tejfehérje, tojásfehérje). Van esetleg bármi, ami mindezeket okozhatja és amire érdemes odafigyelnem, esetleg valami, amivel javíthatok a helyzeten? Vagy ilyen panaszokkal szükséges inkább a reumatológiai szakrendelés mihamarabbi felkeresése? Megtisztelő válaszát és segítségét előre is köszönöm!

Dr. Puskás Réka válasza magas húgysavszint témában

Kedves Kérdező!

A nyaki nyekergés és ízületi kattogás általában nem tökéletes ízületi mozgáspályákra utal. Nem veszélyes állapot, amíg nem fájdalmas. Ezért is érzi, úgy, mintha nem lennének a dolgok a helyükön.

A magasabb húgysavszint anyagcsere problémára utal és a későbbiekben okozhat majd köszvénybetegséget vagy más belgyógyászati problémát is.

A magasabb húgysavszintre gyógyszert szoktunk írni, ezzel nyugodtan keresheti a háziorvosát is. A kattogás, egyéb mozgásszervi panaszok miatt érdemes gyógytornászt felkeresnie aki a mozgató rendszer harmóniájának visszaállításában tud segíteni. Ha a háziorvosa úgy látja, hogy szükséges, elküldni majd reumatológushoz vagy ortopédushoz is. Mindez nem sürgős, ráér a járvány után foglalkozni vele.

Üdvözlettel,

Puskás Réka

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2020. szeptember 04.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Pattanó ujj műtét után
Tisztelt doktornő. 2023.11.23-an bal hüvelykujjamon pattanó ujj miatt lettem műtve. Tegnapi napon volt a varratszedes. A pattanás megszűnt, az ujjam mozog, a...
Hátba nyílaló fájdalom
Tisztelt Doktor Nő! 46éves 175cm magas és 76kgis férfi vagyok. Sportos alkat vagyok, hetente 3* szoktam edzeni ha időm engedi. A problémám az lenne, hogy egy...
Sacroileitis, MRI lelet vélemény kérés
Tisztelt Doktornő!, Derékfájdalom miatt röntgen után MRI-re utaltak tovább, ahol az alábbi leírást kaptam: , ,Mindkét oldalon a sacroiliacialis ízületi...
Rejtélyes csípő fájdalom mozgásnál, és...
Tisztelt Dr. Nő Sokat kerékpározom több 1000 km egy évben. Azonban rejtélyes bal oldali combcsont forgótól-tőből jelentkezett egy erősebb tekerés után. Ez még...
Láb gyengeség térdprotézis műtét után
T. Dr. Nő! Aug. 30-án volt térdprotézis műtétem a bal oldalon, előtte 2020-ban. a jobb oldalon. A műtő orvosom szerint minden rendben van, hiába mondom,...
Kérdés deréktámasztó öv használatáról
Kedves Doktornő! Interneten reklámban találkoztam egy felfújható, deréktámasztó öv tájékoztatójával. (dr. Lumbar) Két éve gerincsérvem volt, kisebb csigolya...