Térdprobléma

Tisztelt Webbeteg! Lassan egy éve fájnak a térdeim. A kirobbantó ok egy évvel ezelőtt (tavaly nyár vágán) egy ultramaratoni verseny 100km, ami teljesítése után 3 nappal a térdeim begyulladtak. (Előtte szinte mindne hétvégén mentem sokat 30-80km, de soha nem volt baja térdeimnek) Az orvosok szerint valószínűleg a synoviális hártyám gyulladt be mindkét térdembe, ami mindkét oldalon baker cisztát eredményezett. az MR felvételeken is látszik. Mindegyik orvos azt javasolta, hogy csökkentsem a terhelést, kicsiket fussak, vagy csak gyalogoljak és el fog múlni., De nem műlt el! Most az van, hogy ha elmegyek túrázni, vagy pár kmt futni, akkor a terhelés után kb a 3. napig egyáltalán nem is fáj, mintha egészséges lenne, de a 3. napon elkezd begyulladni, és (bár nem olyan intenzíven, mint egy fél éve), de érzem, hogy be van gyulladva. Ez az állapot kb. 1-2 hétig tart és ha egyáltalán nem terhelem akkor teljesen fájdalommentes lesz. Ha utána megtehelem, akkor kezdődik elölről az egész. Egy fél évvel ezelőtt a 20-25km-es távokra nem gyulladt be azt még kibírta, de úgy érzem, hogy egyre kisebb terhelésekre is gyulladással reagál. Már 2-3km futást is megérez! Ez talán azt jelenti, hogy szépen lassan épül le és megy tönkre? Mi történik odabent az ízületemben? Az egyik orvos azt mondta, hogy szerinte fellágyult a porc a terhelésre és a synoviális folyadék bele megy a csonokba, ezért fáj. Lehet ilyen? Vagy a baker ciszta nyomja az idegeket és azért fáj? Ha újra terhelem akkor a baker csiszták nagyobbodnak? Miért egyszerre fáj mind a kettő? A műtétet nem javasolták, mert a csiszták nem olyan méretűek, hogy kéne. Azt mondta egyik orvos, hogy az MR felvételek alapján a térdeimet egészségesnek mondaná, de úgy, hogy hallotta a sztorit, hogy 10 év nem mozgás után 2 év alatt 8000km-t mentem vele, így már más. Szedek újzélandi zöldkagylókivonatot, MSMet kurkumát, kondoitint, glükozamint külön, panangint.

Dr. Puskás Réka válasza terhelési térdfájdalom témában

Kedves Kérdező! A panaszai alapján valóban térdízületi gyulladása van. Erre utal elsősorban az, hogy mind a két térde egyformán viselkedik és terhelésre dagad, fáj. Ennek oka lehet pusztán a porckárosodás, de sajnos egyéb ok is állhat a háttérben, ami nem hagyja a térdet úgy meggyógyulni, hogy ismét bírja a terhelést. Igen, lehet, hogy tényleg fellágyult a porc. A Baker cysta a gyulladásos állapot következménye és valószínűleg nem nyom ideget, és nem attól fáj a térde. Az inkább következménye a gyulladásnak. Igen, a Baker cysták a további terheléstől lassacskán növekedni fognak, egészen addig amíg a térd gyulladásos állapota fennáll. Véleményem szerint egy teljes kivizsgálást kellene végeztetnie, és kitalálni, hogy mi tartja fönn ezt az állapotot. Sajnos lehet, hogy általános megbetegedése van és akkor azt kellene kezelni. Beszélje meg a háziorvosával, aki el tudja önt küldeni megfelelő vizsgálatokra. üdvözlettel, Puskás Réka

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2020. július 13.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Beütés-eséssel kapcsolatos kérdés
Tisztelt Dr Nő/Dr Úr! Mai napon munkahelyemen hatradoltem a szek tamlajanak es eltort a tamlaja es szerencsere egy fal volt a hatam mogott...
Lábfájdalom oka?
Jó napot kívánok. KB egy hónapja voltam MR en az alsó gerinc miatt, mivel zsibbadt a bal lábam, deréktől lábujjig. Elég sok problémát...
Vélemény a röntgen eredményről...
Jobb oldali alsó végtagfájdalommal kerestem fel a háziorvost., Ami pihenéskor erősebb volt. Elküldött röntgenre, majd mondta, hogy az én...
Orvosi vélemény
Tisztelt Doktornő! Háti gerinc Mr vizsgálatot végeztettem. Nagyon szeretném, ha Ön véleményezné! A háziorvos nem javasolta az úgyis...
Térd arthrosis gyógyitható hialuronsav...
Tért arthrosist állapítottak meg. Felmerült hyaluronsav injektálása a térdbe. Kérdezem, hogy az injektálás helyettesíthető-e hialuronsav...
Térdficam Mr
Tisztelt Doktornő! 1 hónappal ezelőtt volt térdsérülésem, melyről MR vizsgálat készült. Szeretném a segítségét kérni a lelet...