Kamasz bokadagadás

Tisztelt Szakértő! 15 éves fiam bokái átlagos terhelés után (focizás, kirándulás) gyakran bedagadnak, hol egyik, hol másik, néha erős fájdalom is jelentkezik, akkor néhány napig járni sem tud. Legutóbbi alkalommal egyszeri magas (39 fok feletti) láz is kísérte a bokadagadást, ami lázcsillapító adására elmúlt. Ortopéd orvos ránézés alapján csak annyit mondott, hogy a növekedés okozhatja. Segítségét kérném abban, hogy érdemes-e még másfele elindulni, ha igen, hova, esetleg reumatológus, vérvétel stb, vagy valóban okozhat-e a növekedés ilyen tüneteket? (Még, amit furcsállunk, de lehet semmi köze ehhez a dologhoz, hogy kicsit hosszasabb állás során nagyon viszket a lábszára.) Köszönettel, I. Tünde

Dr. Bogdán Aurél válasza bokaduzzanat témában

Vizsgálat nélkül nem tudok pontos választ adni. Elmondása alapján növekedési fájdalomról is lehet szó, de csontszerkezeti eltérés, izomelváltozás is okozhat hasonlót. Mindenképpen célszerű lenne röntgen, illetve ultrahang vizsgálat a pontosabb diagnózishoz. Mindenképpen ortopédiai szakvizsgálatra lenne szükség. keressen fel egy másik szakrendelést.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2018. augusztus 16.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Bokaduzzanat az egyik lábon
Tisztelt Doktor Nő/Úr! Férjem 64 éves, és 15 éve kezelik magas vérnyomással. A rendszeres gyógyszerszedés mellett vérnyomása és pulzusa normális, (115-130/75...
Duzzanat a bokán
Tisztelt Doktor Úr/Nő! Két napja kb diónyi duzzanat alakult ki a bal bokámon. Látszólagos előzmény nélkül. Nem ütöttem meg, semmi trauma nem érte, talán...
Mi miatt fájhat még a lábam?
Tisztelt Dr. nő! 34 éves férfi vagyok aki rengeteget sportol heti hat nap edzés diéta nagyon figyelek az étkezésre napi 5 étkezés háromóránként. Testépítés...
Dagad a bokám!
Üdvözlöm dr-nő! Egy ideje kb egy hónapja észrevettem, hogy dagad a bokám, szívről van-e ez vagy a vesém? Addig míg orvoshoz nem megyek mit tegyek? Amúgy néha...
Részleges inszalag szakadás
Tisztelt Traumatológus! 2014 március 24-én ficam következtében a bal bokámban részleges ínszalagszakadás történt. A fekvő gipsz után bokarögzítőt viseltem 5...
Dagad a bokám
Dr. Nő/Úr! Mi lehet a boka dagadásom oka? Még soha nem volt ilyen! igaz, most vagy 2 hónapig 10-12órát dolgoztam naponta. A bokámtól a térd felé kb 20cm-ig...