Csukló, könyök, váll gyógyulása.

Tisztelt doktor úr! Betegség előzmény: Három hónapja elájultam /hanyatt estem/ jobb oldalt a szem melletti fejrészt ütöttem meg, a bal kezem csukló sérült, / utólagos állapot szerint ott is volt valami, de ezzel nem foglalkoztak/az alkar sípcsont közvetlen a könyök alatt tört el, nagyon sokára szívódott föl a zúzódás, megütés következményei, két hét után átgipszelték a kezemet másik állásba nyakon rögzítő tartó kötéssel együtt./ kissé hajlított könyök állásba /körkörös gipszet tettek rá, amit ugyan azon éjszaka szétkellet vágni, mert szorított a gipsz, vissza helyezték kötszerrel. A rögzítés miatt a csontok úgy forrtak össze, eldeformáltan, ami miatt nem tudom megfelelően mozgatni, kilenc hétre rá írtak föl gyógytornát, amire most is járok sajnos nem nagy gyógyulással, váll, könyök, csukló fájdalmas. A diagnózisok alapján mit tanácsol a mielőbbi gyógyulás érdekébe. Köszönöm mielőbbi válaszát Fodorné

Dr. Bogdán Aurél válasza váll témában

Vizsgálat nélkül, illetve a röntgen felvételek ismerete nélkül nem tudok pontos választ adni. Nehéz a fentiek ismerete nélkül megmondani, hogy a fájdalom és mozgásbeszűkülés a nem megfelelő törésgyógyulás miatt, vagy a tartós gipszelés miatt alakult ki. Ennek eldöntéséhez további vizsgálatok is szükségesek. Mindenképpen keresse fel kezelőorvosát, jelezze panaszait. Addig is a fizioterápiás kezeléseket folytatni kell, szedjen nem szteroid gyulladáscsökkentő készítményeket, kerülje a meleg víz használatát. Ha esetleg nem elégedett a kezelőorvosával keressen fel egy másik traumatológiai szakrendelést.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. december 08.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Váll Probléma
Üdvözlöm! A bal vállam többször randult már meg. A jobb vállammal tavaly történt egy baleset, meleg vízben bukfenc közben a medence alját érintve akartam...
Bal váll, részleges szalagszakadása.
Tisztelt webbeteg.hu. Bal vállam fájdalmai miatt felkerestem egy MR vizsgálót és az alábbi véleményt kaptam 04.16.án: Supraspinatus és subscapularis...
Bal váll MR vizsgálat eredmény elemzése
Tisztelt Doktor Úr/Nő! Segítségét szeretném kérni, hogy megértsem az MR vizsgálatom eredményét. Eredmény: Az izületben folyadéktöbblet nem látható. A...
Arthrosis, k. m. n. a jobb vállamban....
Tisztelt Doktor! A jobb vállamban "Arthrosis, k.m.n."-t diagnosztizáltak, ha mozgatom a vállam hallhatóan ropog, de nem fáj. Cartilamin kúrát írt fel az...
Mit tegyek?
2016 január 28.án azaz múlthéten csütörtökön reggel 05 30.kor elestem a jégen. Azóta fáj a bal vállam a bal kezem és zsibbad a mútató ujjam. Ropog a bal...
Zsibbadás
Kedves doktornő! Párom régóta küzd zsibbadással a vállában és a kezében. Alváskor is zavarja. Gépelésnél, írásnál, bármilyen olyan dolognál zsibbad a keze és...