Jobbkar gyengesége

Kedves Webbeteg! 10-11 napja van kari problémám, ami egy mell edzés után vette kezdedtét. Fájdalmam nincsen, pusztán hihetetlen gyengeség. Olyanannyira, hogy 2-3 fekvőtámasz után már az egész jobb karom remeg. Érdekes módon a bal karom duzzad az erőtől, pedig mindigis az volt a gyengébb. Eleinte túledzettségre gyanakodtam, de most már elbizonytalanodtam. Heti 6 edzésem van, válogatott sportoló vagyok, ezért eléggé kritikus a dolog, de itt a környéken sajnos nincs igazán jó szakember (eddigi tapasztalataim alapján). Talán egy izomcsomó? Egészségesen étkezem, a vitamin bevitelem is rendben van, illetve a napi 8-9 óra alvás is meg van. Mostanában vettem észre 2-3 naponta egyszer a jobb bicepszem remeg, ráng. Illetve nyugalmi a állapotban a jobb vállam egy hangyányival feszesebb, mint a bal. Köszönöm előre is a válaszát!

Dr. Bogdán Aurél válasza felsővégtag probléma témában

Vizsgálat nélkül nem tudok pontos választ adni. Leírása alapján a megerőltetés is elképzelhető, de nem kizárt izom és idegsérülés sem. Tartós panaszok esetén célszerű lenne egy ultrahang vizsgálatot végeztetni valamelyik baleseti szakrendelésen, illetve a vizsgálat során más elváltozás is kiderülhet.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Bogdán Aurél
Dr. Bogdán Aurél traumatológus, ortopédus
Megválaszolva: 2014. november 02.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Feszülés, megmerevedés
Tisztelt Reumatológia! (Gerincferdülésem van diagnosztizálva.) Pár hónapja nagyon meghúztam a, derekam, az a fájdalom elmúlt azóta,...
Lábfej törés
T. Doktornő! Egy hete nyaralás közben kifordult a bal lábfejem, jegeltem, pihentettem és napról napra javult, tudtam lassan járni és...
Artroscopos térdműtét után
Tisztelt doktornő! Május közepén műtötték a térdemet artroscopiával. Meniscus szakadás, ízületi belhártya gyulladás és szalag plasztika van...
Enyhe fájdalom mély levegővetelkor
Szep napot! Napokban eszrevettem magamon, hogy egy mély levegővétel kifujásakor a jobb oldali bordám alatt egy enyhe szúró fájdalmat...
Mi lehet a baj?
Tisztelt Dr Nő! Köszönöm a múltkori válaszát. Szeretnék még kérdezni Öntől ha megengedi. Térd artroszkóp műtét után vagyok. igazából a...
Vizsgálati kérelem
Tisztelt Doktornő! segítségét kérném az alábbi témában: Ezt a cikket olvastam el: https:...