Fáradékonyság

Tisztelt Dr úr, Dr nő. Évekkel ezelőtt, (kb 3 éve) neurológusnál jártam, egy olyan panasszal, hogy minden nap, a nap minden szakában fáradt voltam, szörnyű fejfájás gyötört. a Dr úr megállapította, hogy cervikogén eredetű fejfájásom van, amire a gyógy ír, nem más, mint a fiziko terápia és a masszázs. A panaszom akkor kb 1 hónap leforgása alatt elmúlt. De most kb november óta, újra éreztem a minden napos álmosságot, majd a vállaim és a nyakam is újra el kezdtek fájni és ez mellett még az a fura érzésem is visszatér néha, talán a fáradtság miatt, kb az ébredésem után 6-8 órával, mintha egy álomszerű állapotba kerülnék. Ezért elkezdtem járni egy képzett Svéd masszőrhöz, akihez kéthetente egyszer rendszeresen járok. Ennek ellenére nem nagyon javul a helyzet. Egyébként a masszőr nő, azt mondta, hogy valami borzalmasan le van tapadva a hátamra az izom, annak ellenére, hogy rendszeresen sportolok. Tanácsot kérnék, hogy ön szerint mi mást tehetnék, a gyógyulás érdekében, szükséges e visszamennem a Dr úrhoz, vagy van esetleg erre valami házi megoldás? És ugye ennek a néha álomszerű állapotba esésnek köze lehet a dologhoz igaz?: (A válaszát előre is köszönöm. További szép napot!

Dr. Puskás Réka válasza váll és nyak fájás témában

Kedves Kérdező! Az álomszerű állapotba esés semmiképpen nem reumás vagy nyakizom eredetű. Keresse fel ismét neurológusát. Egyébként a kéthetenkénti masszázs biztosan nem elég a nyaki panaszok megszüntetéséhez, a letapadások oldásához sem. Nyaki fájdalmait biztosan valami mással is kellene kezelni. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. június 05.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Bokatörés utáni kilátások
Tisztelt Doktornő! Január 1-én bokatörést szendvedtem: az ambuláns ellátás során "jól álló" spirális törést diagnosztizáltak (helyzete:...
In és izom fájdalom.
Kedves Doktornő! Fél éve a jobb lábamnál ágyékból kiinduló melegséget, és fájdalmat érzek. A fájdalom lépéskor felerősödik, a lépésem...
Képalkotó vizsgálat értelmezése
Tisztelt Dr Nő Szeretném a segítségét kérni a nemrégiben készült röntgen leletem tartalmának megértésében, hogy pontosan mi a baj és mi a...
Milyen terápiákat, gyógymódokat ajánl...
Csatoltan küldöm az alábbi leletemet. A kérdésem az lenne, hogy a leghamarabbi felépülésemhez milyen gyógymódokat, terápiákat kell...
MRI vizsgálati eredmény véleményezése
Szakvélemény. MRI vizsgálati lelet, Mennyire terhelhető a térd, lehetséges kezelések. Elülső keresztszalag mucoid, degeneratio. Medialis...
Röntgen lelet értékelése
A leletről szeretnék értékelést, nagyon sokára kaptam időpontot szakorvoshoz. L/s gerin 2 ir felv A lumbalis lordosis íve megtartott,...