szupinált szandi

Kisfiamnak 3 évesen térde bedőlése miatt hónapokig sínt kellett éjszaka hordania.Illetve minden lábbelije szupinalt talpú volt. Szépen javult.Tavalyi kontrollnál azt mondta az orvos, hogy már csak az ovis benti szandija legyen szupinalt, a többi lábbelije lehet sima.Ezt be is tartottuk.Sajnos most újra azt látom (gyermekorvosunk megerősített) , hogy a térde még talán nem, de a talpa megint befelé dől, rosszabb lett. Orthopédiára időpontot csak júliusra kaptunk. Úgy gondoltam, hogy újra csak szupinalt szandiban járatnám (nem csak az ovis benti, de a kinti szandinak is azt vennék) . Kérdésem: okozhatok e kárt szupinalt szandival, ha orvosi javaslat nélkül azt veszek? Szeretnék tenni valami, addig is amíg az időpontra várunk. Köszönöm!

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Bogdán Aurél válasza lábbeli témában

Vizsgálat nélkül nem tudok pontos választ adni. A supinált szandál használatával júliusig semmilyen kárt nem tud tenni a gyermek lábában. Ha a gyermekorvos is úgy látja, hogy ismételten kezdődik a panasz, akkor mindenképpen viselje a szandált a szakvizsgálat időpontjáig, ott pedig majd a szakorvos megerősíti annak viselési szükségességét, vagy egyéb terápiát javasol.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2014. május 23., 09:58; Megválaszolva: 2014. május 27., 11:37
Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések
Vékony boka
Tisztelt Doktor Úr! Kislányomnak 3 éves befelé dőlő boka miatt az ortopéd orvos azt mondta, hogy csak salus, vagy supi+ a megfelelő supinált cipő...
Cipő viselése lakásban
Tisztelt Doktor Úr! A láb egészsége szempontjából, Ön javasolja illetve ellenzi-e cipő viselését lakásban? Mi itthon általában mezítláb...
Csontritkulás
Anyukám vesedializisre jár, Clexane 4000NE vérhigitó injekciót kap. Nagyfoku csontritkulása van, ezért szeretném megkérdezni, kaphat-e D3 + K2 vitamin...
Gerincfájdalom
Tisztelt Doktornő! Pár nappal ezelőtt a reggeli ébredés után nagyon merevnek éreztem a nyakam, ezért a fejemet mozgattam jobbra-balra, ami után...
Régebbi sérülés
Üdvözlöm! Tavaly ilyenkor szánkózni voltunk a gyerekekkel, egy meredek részen nagy sebességgel nekicsapódtam combbal egy fának ami rettenetesen...