Gerincsérv

Tisztelt Dr.Úr! Érdeklődni szeretnék, hogy a látható CT eredményre tudna-e nekem valamilyen tanácsot adni, hogy mégis mit próbáljak szedni, vagy mit tegyek. Egészségügyi dolgozó vagyok, és az a nagy igazság, hogy velünk itt a környékünkön nem igazán foglalkoznak. Van egy olyan problémám, hogy nappal még elvagyok, de az éjszakáim kegyetlenek. Annyira fáj a medencém (mert nem igazán a, derekam), hogy aludni sem tudok. Voltam csontkovácsnál, az első még jó is volt, de már a következő még inkább rontott rajta. Már szinte minden gyógyszert, injectiót kipróbáltam, de nem segitett. Tudna-e nekem valamilyen tanácsot adni.

Dr. Puskás Réka válasza gerincsérv témában

Kedves Kérdező! A CT lelet alapján Önnek porckorongsérve és csigolya elcsúszása van, melyet az LV csigolya íveinek fejlődési rendellenessége is komplikál. Ezt a leletet így önmagában, az Ön vizsgálata nélkül is komplex szegment-instabilitás gyanúsként értékelném. Hasonló lelettel mindenképpen ki kell kérni gerincsebész véleményét, hogy lehetséges-e stabilizáló műtétet végezni. Gyógyszeresen ischias infúziókat szoktunk alkalmazni, utána gyulladáscsökkentő kezelést, és fájdalomcsillapítókat. Kiegészítésül gerincfűzőt adunk és célzott egyéni gyógytornát, hogy segítsen kicsit stabilizálni a gerincet. Manuálterápia, csontkovácsolás az ívmegszakadások miatt nem javasolt! Ha már kipróbált sok mindent, következő lépés a gerincsebész vizsgálata, stabilizáló műtét végezhetőségének elbírálására. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. január 18.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Nyaki gerinc MR értelmezése
Tisztelt Doktornő! Édesapám az alábbi MR leletet kapta. Kérném szépen véleményét, hogy mi is megértsük mi van rajta. "A nyaki lordosis C. IV. punctum...
Mi a probléma a gerincemmel?
A jobb oldali űlőgumóm fájdalma egyre rosszabb, van úgy, hogy fekve is kegyetlen fájdalmat okoz. Kérem legyen kedves megnézni a képalkotó leletemet melyet...
Porckorongsérv? Teendők?
Jó napot kívánok! Az alábbi leletet kaptam MRI-ről: A lumbosacralis gerinc MR vizsgálata, sagittalis síkú T1, T2, STIR, coronalis T2, STIR, axiális T2...
Gerincsérv következményei
Tisztelt Webbeteg! Kezdődő ágyéki gerincsérvet diagnosztizáltak nálam., Derékfájdalommal jár üléskor-hajoláskor. Az utóbbi időben gyakori vizelési problémáim...
Gerincsérv MRI felvétel értékelése
Tisztelt Doktor Úr! Kérném szépen véleményét az alábbi lumbalis gerinc MRI lelet értékelésében: A lordosis íve elsimult. A csigolyatestek magassága szabályos...
Gerincsérv okozta vizelési probléma
Kedves Doktor úr! MR vizsgálattal igazolt gerincsérvem van (LV-SI között főleg bal oldali kiboltosulás) és az lenne a kérdésem, hogy ez okozhat-e gyakori...