Váll ficam

Aug. 09-én elestem a biciklimmel, fejre estem meg a vállam kificamodott kaptam egy váll szorítót, azzal hetente mentem orvoshoz, de csak rám nézet és mondta, hogy továbbra is pihenjek. Egy hónap után elküldött utókezelésre és ott az orvos azt mondta, meg kell műteni mert semmit nem változott. A jobb karom kb 10cm rel lentebb van, ez természetes így mert az első orvos aki kezelt azt mondta ennél jobb már nem lesz. De sajnos semmi változás csak már nem fáj olyan kegyetlenül, és járok tornára vele. Várom válaszát! Köszönöm.

Dr. Bogdán Aurél válasza vállficam témában

Vizsgálat nélkül, illetve a dokumentációk és röntgenfelvételek ismeretének hiányában nehéz megfelelő választ adni. Az ha az egyik karja lentebb van, mint a másik, az semmi esetre sem természetes. Nem tudom, hogy milyen intézményben járt panaszával, de látatlanban úgy vélem, hogy létezik megoldás panaszára. Azt javaslom keressen fel egy vállsebészeti szakrendelést, ahol a megfelelő vizsgálatokat követően pontos diagnózist és megfelelő terápiát fognak Önnek mondani.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. szeptember 20.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Vállficam utáni állapot
Kedves címzett! A feleségemnek kb. 3 hete szalagszakadásos - tossy iii - vállficama volt, amit percutan tűzéssel stabilizáltak. A seb 3 hétig gennyedzett,...
Vállficam
2 napja túrázás közben kificamodott a bal vállam, amit magamnak reponáltam a kar egyszerű körbefordításával. Ezen mindenki csodálkozott, de akkor nem éreztem...
Vállficam rehabilitációja, szteroid...
Tisztelt Ortopéd-traumatológus Doktornők/Doktorurak! Anyósomnak csúnya esés következtében tavaly augusztusban kificamodott a válla. Törést, más sérülést nem...
A vallam kificamodot 6 szor mar mit...
A vallam mar 6 szor volt kifordulva es voltam velle szakorvosnal, de azt javasolta mutesem meg a porcnak nincs semi baja az inak vanak megnyulva es szeretnem...
Kiugró váll
A 23 éves fiam bal válla néhány év óta rendszeresen kiugrik a helyéről, minden bizonnyal a laza ínszalagok miatt. Nem kell hozzá megerőltetnie sem, elég egy...
Mit tegyek a vállficam után?
Kedves Doktor! Két hete egy ütés hatására kificamodott a bal vállam (elülső-alsó ficam), amit a sürgősségin könnyen, érzéstelenítés nélkül helyretettek....