Milyen, mennyiségű röntgensugárzás káros?

Arró szeretnék érdeklődni, hogy milyen, mennyiségű röntgensugárzás káros. Engem 2 nap alatt ötször röntgeneztek (ezek között volt kontrasztanyagos veseröntgen is) . A felvétek során viszont nem került sor a belső ill. külső nemi szervek eltakarására. Van okom az aagódásra? Válaszukat előre is köszönöm.

Dr. Laki András válasza röntgensugárzás témában

Tisztelt Kérdező! A röntgenfelvételekkel kapott sugárterhelés általában alacsony. Nem írta meg, hogy a veseröntgen mellett a többi felvétel milyen testrészekről készült. A mellkas-röntgenfelvételek és a végtagokról készült felvételek nagyon kis sugárdózist jelentenek. A hasi röntgenvizsgálatok, így kontrasztanyagos veseröntgen már viszonylag nagyobb sugármennyiséget jelent, ,de az egészségre káros határértékektől ez is messze van. A veseröntgennél is, mivel annak során a húgyhólyagot, húgyvezetékeket is ábrázolni kell, nem lehetséges a nemi szervek ólommal történő eltakarása, hasonlóan a hasi és kismedencei röntgenfelvételeket is kénytelenek vagyunk kitakarás nélkül végezni, hogy teljesen értékelni lehessen azokat. Mellkas, végtag, koponya felvételeknél a szakma szabályai szerint alkalmazni kell sugárvédelmet, de a kérdésből nem, derült ki, hogy pontosan milyen felvételekről volt szó és ha lehetett volna, nem tudom, miért nem alkalmazták ezt. Néhány röntgenfelvételnek azonban nincs kimutatható káros hatása az egészségre.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. szeptember 04.

Kérdések és válaszok: Képalkotó diagnosztika

Cardio CT vizsgálat sugárterhelése...
Tisztelt Laki András Úr! 11 évvel ezelőtt (27 évesen) terhelésre jelentkező mellkasi szorítás és csökkent terhelhetőség miatt a...
Kell aggódnom? hasnyálmirigy UH lelet
Tisztelt Doktor Úr! Ezt az eredményt kaptam a napokban. Mi a véleménye: " Hasi és kismedencei UH vizsgálat: A máj nem nagyobb,...
Röntgensugárzás veszélye
Tisztelt főorvos Úr! A mi napon tüdőgondozóban jártam ahol röntgenfelvétel történt a tüdőmről. Csodálkoztam, hogy a képalkotás során nem...
Pajzsmirigy göb
Tisztelt Doktor úr! Segítsen legyen szíves a következő lelet értékelésében, mert nagyon megijedtem: A pajzsmirigy normális nagyságú,...
Mr vizsgálat várandósságban
Tisztelt Dokor úr! Szeretnék kérdezni, hogy nativ+ kontasztanyagos belső fül célzott mr vizsgálat, mennyire ártalmas kb 2-3 hetes...
Lép solid terime
Tisztelt Doktor Úr, alábbi leleteteket, hogyan kell értelmezni, van -e további teendő vele (solid terime, egyéb mással)? Hasi és...