Izotóp vizsgálat hatása kismamára

Tisztelt Doktor Úr/ Doktornő! Nemrég tudtam meg, hogy 7 hetes kismama vagyok. Nagymamánk daganatos beteg. Izotópos csontvizsgálat végeztek rajta. Én voltam a vizsgálat után a kísérője, belém karolva hagyta el a kórházat, tehát közvetlenül érintkeztem vele, majd utána egy helyiségben tartózkodtunk nagyjából 2 órán át. A vizsgálata előtt 2 nappal jártam nőgyógyásznál, aki azt mondta, nem vagyok várandós, így nem volt tudomásom a terhességről. Nagymama vizsgálata után 2 héttel, derült ki, hogy mégis állapotos vagyok. A vizsgálat idején kb 2-3 hetes lehettem. Nagyon aggódom e miatt. Milyen hatással lehetett ránk ez az érintkezés? Mire számítsak? Létezik valamilyen vizsgálat, hogy kiderítsük történt e valami probléma? Előre is köszönöm szépen, és nagyon várom a választ!

Dr. Laki András válasza Sugárterhelés terhesség témában

Tisztelt Kérdező! Az ilyen korai terhesség során az embrió bármilyen külső károsító tényező, így sugárterhelés esetén is a "mindent vagy semmit" elv alapján reagál. Ez azt jelenti, hogy súlyos esetben megszakad a terhesség, enyhébb behatás esetén károsodás nélkül megmarad. Az Ön esetében nem tartom valószínűnek, hogy károsodás érhette az embriót, de azt javaslom, hogy keressen fel egy genetikai tanácsadó szakrendelést.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2020. október 04.

Kérdések és válaszok: Képalkotó diagnosztika

Cardio CT vizsgálat sugárterhelése...
Tisztelt Laki András Úr! 11 évvel ezelőtt (27 évesen) terhelésre jelentkező mellkasi szorítás és csökkent terhelhetőség miatt a...
Kell aggódnom? hasnyálmirigy UH lelet
Tisztelt Doktor Úr! Ezt az eredményt kaptam a napokban. Mi a véleménye: " Hasi és kismedencei UH vizsgálat: A máj nem nagyobb,...
Röntgensugárzás veszélye
Tisztelt főorvos Úr! A mi napon tüdőgondozóban jártam ahol röntgenfelvétel történt a tüdőmről. Csodálkoztam, hogy a képalkotás során nem...
Pajzsmirigy göb
Tisztelt Doktor úr! Segítsen legyen szíves a következő lelet értékelésében, mert nagyon megijedtem: A pajzsmirigy normális nagyságú,...
Mr vizsgálat várandósságban
Tisztelt Dokor úr! Szeretnék kérdezni, hogy nativ+ kontasztanyagos belső fül célzott mr vizsgálat, mennyire ártalmas kb 2-3 hetes...
Lép solid terime
Tisztelt Doktor Úr, alábbi leleteteket, hogyan kell értelmezni, van -e további teendő vele (solid terime, egyéb mással)? Hasi és...