Izotóp vizsgálat eredményék értelmezésében segítségkétrés

Kérem a leletem eredményének számomra érthető értelmezésében szíves segítségét. A koponya boltozat halmozása egyenetlen, jobb oldalon magas parietalisan kis halmozási többlet is sejthető. Köszönöm.

Dr. Laki András válasza koponya izotóp vizsgálat témában

Tisztelt Kérdező! Feltételezem, bár biztos nem lehetek benne, hogy a szöveges leírás után valamilyen összefoglaló vélemény is állt a lelet végén. Amennyiben igen, az iránymutató arra nézve, hogy az izotópos szakorvos minek tartotta az eltérést, javasolt-e esetleg valamilyen további vizsgálatot. A kiragadott mondat annyit jelent, hogy a koponya teteje, a boltozat az izotópot nem egyenletesen veszi fel és egy kis helyen úgy tűnik, hogy kissé fokozottan halmoz, vagyis itt a csontanyagcsere kissé gyorsult a többi területhez képest. Ugyanakkor a „sejthető” kifejezés annyit jelenthet, hogy az eltérés minimális, nehezen ítélhető meg. Az izotópvizsgálatok a sejtanyagcsere normális vagy kóros állapotát jelzik egy bizonyos anyag szempontjából, és nem alkalmasak szerkezeti megítélésre. Egyes esetekben többféle betegség, állapot is okozhat halmozási eltérést. Ha nem, derült ki a leletből, ,hogy mit jelenthet a leírás, célzottan más vizsgálatot (ebben az esetben elsősorban CT vizsgálatot) szoktak végezni, hogy az eltérések szöveti természetét, szerkezetét is megállapítsák, és elképzelhető, hogy csak azután lehet teljes véleményt kialakítani. Forduljon a lelettel a kezelőorvosához is.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2018. január 09.

Kérdések és válaszok: Képalkotó diagnosztika

Ultrahang jelek pajzsmirigy
Tisztelt Doktor úr, 2025. 04.02-án az alábbi pajzsmirigy UH vizsgálati leletet kaptam, amit nem tudok értelmezni és a háziorvosomnak sem...
Milyen vizsgálatokat válthat ki a...
Tisztelt Dr. Laki András Úr, Egy nem hétköznapi kérdésem lenne az MR vizsgálatokkal kapcsolatban. ha valaki elmegy egy Teljes test MR...
RTG vizsgalat gyakorisaga
Tisztelt Dr Úr! Az évbe voltam 1-2 honap elteresekkel már fogaszati panorama rontgenen illetve a kis ujjammal is voltam rontgenen illetve...
Mellkas RTG hyperdenzitás
Tizstelt Doktor Úr, ma voltam éves kontrollon tüdő röntgenen, ezt az eredmény kaptam. Szükséges további vizsgálat? (is kiterjedésû...
Tüdőgyulladás utáni állapot és röntgen...
Jónapot kívánok olyan problémám lenne, hogy kb 1 hónapja 02.06 csináltak egy mellkasröntgent mert erősen köhögtem száraz köpet nem is jött...
MRI vizsgálatnál okozhat-e gondot...
Jó napot kívánok! Zárt MRI felvétel elküldésére küldtek mely 20 percet vesz igénybe. Mivel a fém tárgyakat mellőzni kell, szeretném...