Ellentmondó leletek

Nagymamám (78) leleteivel kapcsolatban lenne egy kérdésem. 15 évvel ezelőtt emlődaganattal operálták, azóta rendszeres kontrollvizsgálatokon vesz részt. Tavaly egy csontszcintigráfia során a jobb kulcscsontjában egy 17x15 mm-es lítikus elváltozást találtak (akkor újonnan jelent meg). Idén egy röntgenvizsgálat során a tüdején találtak egy 40x20 mm és egy 17x15 mm fedettséget. Egy ismerős reumatológus főorvos szerint sajnos erősen valószínű volt, hogy ezek tüdőáttétek lehetnek, gyorsan mellkas CT-re küldte nagymamámat, illetve azt is mondta, hogy a jobb oldalon a kulcscsontja szinte már nem is látszik a röntgenen a lítikus elváltozás helyén. (az onkológusa szabadságon volt, ezért nem ő látta rögtön a leleteket) Ehhez képest a mellkas CT eredménye teljesen jó, gyulladás, met. nem mutatható ki, folyadék nem látható, a két fedettségnek nyoma sincs, a csontokban malignitásra utaló jel nincsen! A leleteket a háziorvos látta, gratulált hozzá és kész, további teendő nincsen. Nagyon örültünk az eredménynek, de valahogy nem hagy nyugodni ez az ellentmondás… Előfordulhat ilyen? Hibás lehetett talán a röntgen, ami a tüdőn a foltokat mutatta? A lítikus elváltozás oka lehet más is, mint áttét? Az ugye nem nagyon fordulhat elő, hogy elcserélték a CT leletet? Tudom, hogy távolról ezt eldönteni nem lehet, csak általánosságban szeretném kérdezni, hogy megszokott-e, rendben van-e két egymásnak ennyire ellentmondó eredmény? Mert ugye a CT „felsőbbrendű” a röntgennél, tehát az a mérvadóbb?

Dr. Laki András válasza Röntgen és CT lelet témában

Tisztelt Kérdező! Jól gondolja, hogy a távolból az eredeti leletek és a felvételek nélkül nehéz bármi konkrét véleményt mondani, a különbség okát csak találgatni lehet. Nem írta, hogy az onkológus látta azóta a leleteket, véleményezte? Az igaz, hogy a CT részletesebb, de nem, derült ki, hogy, mennyi idő telt el a két vizsgálat között. A röntgenfelvételről leírt két "fedettség", ha ezt a szót használták, nem feltétlenül jelent áttétet. Az áttétek általában kerek (gömb) alakúak, így a 40x20 mm-es méret is kicsit szokatlan. Azt viszont el lehet képzelni, hogy mégsem daganatok, hanem valamilyen gyulladásos elváltozás részei lehettek, amik elmúltak a CT idejére. A röntgenen látszódó lítikus (vagyis felszívódó) csontelváltozásnak CT-n is látszódnia kell; kérdés, hogy a mellkas CT szeletekbe beleesett-e a kulcscsontnak ez a része, vagy már azon kívülre esett. A "litikus" fogalom ugyan nem a csontscintigráfia (csontizotóp) vizsgálat szóhasználata, azon inkább kóros aktivitásfelvétel, aktivitás fokozódás, esetleg dúsítás kifejezések szoktak lenni, ezt inkább röntgen- és CT leletekben írják. Az a lehetőség, hogy összecserélték volna a leletet, nagyon nem valószínű, esetleges ilyen súlyos hiba hamarabb kiderülhett volna (pl vagy a nagymamája, vagy a másik beteg felvételei valamilyen ellentmondást tartalmazhattak, ha összehasonlították a korábbival), ,de ha rendelkezésre állnak korábbi felvételek, egy alapos összehasonlítás során radiológus segítségével, az egyes részletek jellegzetességei alapján megállapítható, hogy azonos betegről készültek-e. Kérdezi, hogy szokott-e ellentmondás lenni a leletek között. Fenti okokból és technikai okok alapján is szoktak különbségek lenni az egyes vizsgálati eredmények között. - Az ellentmondás feloldására vagy esetleg megerősítésére javasolom, hogy készíttessenek egy friss mellkasröntgen-felvételt, és annak függvényében, ,hogy van-e vagy nincs árnyék, az onkológus döntsön a továbbiakról.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. szeptember 01.

Kérdések és válaszok: Képalkotó diagnosztika

Cardio CT vizsgálat sugárterhelése...
Tisztelt Laki András Úr! 11 évvel ezelőtt (27 évesen) terhelésre jelentkező mellkasi szorítás és csökkent terhelhetőség miatt a...
Kell aggódnom? hasnyálmirigy UH lelet
Tisztelt Doktor Úr! Ezt az eredményt kaptam a napokban. Mi a véleménye: " Hasi és kismedencei UH vizsgálat: A máj nem nagyobb,...
Röntgensugárzás veszélye
Tisztelt főorvos Úr! A mi napon tüdőgondozóban jártam ahol röntgenfelvétel történt a tüdőmről. Csodálkoztam, hogy a képalkotás során nem...
Pajzsmirigy göb
Tisztelt Doktor úr! Segítsen legyen szíves a következő lelet értékelésében, mert nagyon megijedtem: A pajzsmirigy normális nagyságú,...
Mr vizsgálat várandósságban
Tisztelt Dokor úr! Szeretnék kérdezni, hogy nativ+ kontasztanyagos belső fül célzott mr vizsgálat, mennyire ártalmas kb 2-3 hetes...
Lép solid terime
Tisztelt Doktor Úr, alábbi leleteteket, hogyan kell értelmezni, van -e további teendő vele (solid terime, egyéb mással)? Hasi és...