Csonttüske

Tisztelt Doktor Úr! Mellékelten küldöm röntgen-felvételemet bal kezem csuklójáról. A kérdésem: lát-e rajta elváltozást? Válaszát előre is köszönöm. Erzsi

Dr. Laki András válasza csukló rtg témában

Tisztelt Kérdező! Annak ellenére, hogy a webbeteg portál lehetőséget nyújt képek, ábrák mellékletként való csatolására, ez távolról sem jelenti azt, hogy egy képalkotó vizsgálat leletezését, felelősségteljes véleményezését felvállalhatjuk. Másrészt, egy diagnosztikai felvétel mindig a klinikai tünetekkel, panaszokkal együtt és lehetőleg konkrét kérdés alapján ítélhető meg, továbbá egy eredeti film nagyobb felbontású és pontosabban értékelhető. (A digitális felvételekre egy leletező munkaállomáson megtekintve ez még inkább érvényes) . Ilyenformán például méretek sem adhatók meg pontosan. A kérdés címében szereplő "csonttüske" nem teljesen világos (hogyan merült fel, hol érzi, mekkora stb). Lehetséges, hogy készült még másik irányú felvétel is, amit nem látok, illetve ez a kép lehet nem tartalmazza az egész filmet - legalábbis a singcsont külső része már nem ábrázolódik és egy kevés lemaradt a kéztőcsontokról is. A vizsgálatot leletező orvosnak lehetősége nyílhat kiegészítő vagy összehasonlító felvétel kérésére, ha szükségét látja. Annyit tudok így mondani, hogy a kéztőcsontokon, alkarcsontok végein durva eltérést nem látok., Ami kóros eltérésnek tűnik, az az első és második kézközépcsont tövére illetve az ezekkel ízesülő kéztőcsontokra is rávetülve egy körülbelül 1 cm átmérőjű, szabálytalan alakú meszesedésnek látszó terület, de pontosabb megítélésében erre célzott két- vagy többirányú felvétel hasznos volna.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Laki András
Dr. Laki András radiológus
Megválaszolva: 2014. szeptember 23.

Kérdések és válaszok: Képalkotó diagnosztika

Lép solid terime
Tisztelt Doktor Úr, alábbi leleteteket, hogyan kell értelmezni, van -e további teendő vele (solid terime, egyéb mással)? Hasi és...
Hasi UH eredmény.
Jó napot! Hasi ultrahangon voltam, e három dologgal kapcsolatban érdeklődnék, hogy mit jelentenek, van e okom tartani valamitöl. 1. A...
Ultrahang jelek pajzsmirigy
Tisztelt Doktor úr, 2025. 04.02-án az alábbi pajzsmirigy UH vizsgálati leletet kaptam, amit nem tudok értelmezni és a háziorvosomnak sem...
Milyen vizsgálatokat válthat ki a...
Tisztelt Dr. Laki András Úr, Egy nem hétköznapi kérdésem lenne az MR vizsgálatokkal kapcsolatban. ha valaki elmegy egy Teljes test MR...
RTG vizsgalat gyakorisaga
Tisztelt Dr Úr! Az évbe voltam 1-2 honap elteresekkel már fogaszati panorama rontgenen illetve a kis ujjammal is voltam rontgenen illetve...
Mellkas RTG hyperdenzitás
Tizstelt Doktor Úr, ma voltam éves kontrollon tüdő röntgenen, ezt az eredmény kaptam. Szükséges további vizsgálat? (is kiterjedésû...