Veszélyes CT vizsgálat

Tisztelt Laki András Főorvos Úr! Kisfiamnál 6 hónapos korában natív agykoponya CT-t végeztek, mert fokozott fejkörfogat növekedése volt és az ismételt UH vizsgálatok is gyanús agykamra tágulatokat mutattak. CT-n a kamrarendszer kissé tágabb, az extracerebralis liquortér mind a basalis mind a corticalis cysternáknak megfelelően a szokásosnál tágabb. Képalkotó eltérése miatt idegsebészeten is voltunk, ahol végül arra jutottak, hogy apukája fejformáját örökölte, aki szintén az átlagosnál nagyobb fejjel született, jelenleg idegsebészeti teendő nincs, a gyermeket figyelni kell. Azóta eltelt 3 év, szerencsére a kisfiam egészséges és nagyon okos. Már régen elfelejtettem ezt a korábbi kálváriánkat, míg a napokban meg nem hallottam (azóta már utána is olvastam) , hogy csecsemő- és gyermekkorban mennyire veszélyes egy CT vizsgálat és milyen súlyos következményekkel járhat. Sajnos akkoriban azt sem tudtam, hogy az MRI vizsgálat nem jár egészségkárosító sugárzással és csecsemőkön is elvégezhető, míg a CT csak nagyon kivételes esetben! Azóta már annak is utánanéztem, hogy a kórház, ahol akkoriban vizsgálták, nem rendelkezik MRI készülékkel és mindenhová S.O.S.-ben kaptunk időpontot, talán nem akarta a gyermekorvos várólistával húzni az időt. Mindenesetre amióta megtudtam ezt a dolgot, szinte aludni is alig tudok, annyira aggódom a gyerekemért! Továbbá készült még az elmúlt 3 évben röntgen is a gyermekemről (koponya, mellkas és csípő) . Mi a véleménye erről a történetről Főorvos Úr? Valóban reális esélye van annak, hogy a kisfiamnál gyermekkori rákbetegség alakul ki az elszenvedett sugárterhelés miatt? A CT vizsgálat sugárdózisairól és annak hatásairól a csecsemőkre és kisgyermekekre nézve megdöbbentő és borzasztó statisztikákat olvastam! Nagyon el vagyok keseredve! Előre is köszönöm megtisztelő válaszát! Egy aggódó édesanya

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Laki András válasza gyermekkori radiológiai vizsgálatok témában

Tisztelt Kérdező!

A kisfiát ért sugárzás késői hatásait illetően nem kell túlzottan aggódnia. Egy-egy CT vizsgálat nem jelent kimutatható rizikót a gyermekekre. A kisgyermekkorban végzett koponya CT vizsgálat károsító hatását leginkább akkor vetik fel, ha több alkalommal végeznek egy gyermek esetében CT-t. Az Ön gyermeke esetében szerencsére nem volt szükség erre. Az említett három, különböző testtájékról készült röntgenfelvétel együtt is kisebb sugárdózist jelent, mint a CT, vagyis nem jelent számottevő többlet kockázatot.

Nem tudom, hol olvasta azokat a megdöbbentő és borzasztó statisztikákat, azok milyen statisztikai adatok alapján készültek. Talán a nemrégiben megjelent, hazai sajtóban is sokszor idézett brit tanulmányt lehet említeni, amelyben a kisgyermekkorban végzett többszöri CT vizsgálat esetén a leukémia ó vagy az agytumor kockázatának háromszorosára növekedését számították ki, ez azonban a betegségek gyakoriságához és a népesség összes gyermekéhez viszonyítva azt jelenti hogy kb. tízezer koponya CT vizsgálatra eshet egy plusz daganatos megbetegedés, ami egy-egy gyermekre nézve nagyon kis arányú kockázatot jelent. A ma követhető hozzáállás az, hogy a röntgen, CT vizsgálatok reális rizikó nélkül elvégezhetőek, ha komoly és megalapozott indokuk van és meghatározzák a kezelést. A modern CT berendezések és az újabb vizsgálati protokollok - gépbeállítások - egyre inkább a kisebb sugárdózis irányában szabályozzák a vizsgálatokat.

Az MR esetén valóban nincs sugárterhelés, ebből a szempontból különösen kisgyermekek, fiatalok számára kedvezőbb; más kérdés, hogy a vizsgálat hosszabb időtartama, a vizsgálat technikai körülményei miatt csecsemőknél, kisgyermekeknél csak altatásban végezhető el, amihez speciális személyi és tárgyi feltételek szükségesek, ezek pedig nem mindig állnak rendelkezésre.

Fentiek alapján szeretném megnyugtatni Önt hogy az említett vizsgálatoknak nincs kimutatható kockázata a kisgyermeke egészsége szempontjából.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2012. szeptember 01., 11:50; Megválaszolva: 2012. szeptember 06., 21:59
Kérdések és válaszok: Képalkotó diagnosztika
Lelet értelmezése.
Szeretném kérni leletemnek a beteg számára is megérthető értelmezését, s esetlegesen ha lehetséges tanácsot a beteg további teendőit illetően...
Gerinc MRI
Tisztelt Dr Úr! Kérem segítsen értelmezni a leletemet. Mire számíthatok pontosan? Kellenek további vizsgálatok is? Nyaki és lumbalis gerinc...
Derékfájdalom
Tisztelt Doktor Úr/ Doktornő! Olyan kérdéssel fordulnék Önhöz,hogy scheuermann műtött vagyok,21 éves, (2-től a 12-es csigolyáim vannak...
Röntgenfilm2
Tisztelt Doktor Úr! Nagyon szépen köszönöm a válaszát a korábbi kérdésemre! Az előző kérdésemből kimaradt, hogy oldal irányban állásnál...
Röntgenfilm
Tisztelt Doktor Úr! Pár hete voltam nyaki gerinc röntgen vizsgálaton. Elég közel álltam a fekete röntgenfilmhez, amire a sugár vetült. Amikor...