Nyirokcsomók, limfómától való félelem

Tisztelt Doktornő! 25 éves férfi vagyok, nyirokcsomókkal kapcsolatos kérdéssel, és azokhoz fűződő félelem okán fordulok Önhöz. Már lassan 4 éve vannak a nyakamban itt-ott kisebb nyirokcsomók, ezeket annak idején látta onkológus fizikális és ultrahangos vizsgálattal egyaránt, mindent rendben talált. Azóta is megvannak, némelyik mérete időközben csökkent is, a gondom nem is ezekkel van. Azonban tavaly november végén felfedeztem egy újabbat, azóta pedig változó időközönként találok újakat a nyakamban. Van, hogy hetekig egy újabbat sem, és volt rá példa, hogy szinte minden nap találtam egyet. Sajnos elég hipochonder vagyok, ezért tudom, hogy melyek azok, amik nem voltak jelen korábban. Volt közben több vizsgálatom is a dolog miatt (fizikális vizsgálat, nyaki-hónalj-hasi ultrahang, mellkasröntgen, vérvétel), mindent rendben találtak, senki sem mondta azt az orvosok közül (háziorvos, onkológus, radiológus), hogy aggodalomra okom lenne, habár tudom, hogy a biztos válasz csak a biopszia/PET-CT lenne, de ezeket senki sem látta indokoltnak. Nagyon félek, amiatt, hogy nem limfóma valamilyen fajtájával állok-e szemben, mert rengeteget olvastam a betegségről, és nem tartom normális jelenségnek azt, hogy valakin ennyi nyirokcsomó váljon tapinthatóvá folyamatosan (például 3 hét után ma is felfedeztem egyet), amelyek nem tűnnek el huzamosabb idő után sem, legfeljebb csak a méretükből veszítenek valamennyit, így az egész témát lezáratlannak érzem a magam részéről. Egyelőre tipikus limfómás tüneteket nem tapasztaltam, csak a csomók vannak, amik egyébként változó karakterisztikával bírnak, van, amelyik inkább kerekebb, van, amelyik rizsszem alakú, van mozgatható és olyan is, ami többnyire fix, viszont egyik sem fájdalmas, tehát tudtommal nem lehetnek gyulladás következményei. Szabad szemmel nem látható egyik sem, ha nem tapogatóznék, nem is tudnék a létezésükről. A méretük általában 1 centiméter alatti, legfeljebb egy-kettő van jelenleg, amiket valamivel nagyobbnak mondanék. Mindennek fényében Ön szerint van okom az aggodalomra, vagy el kellene engednem ezt az egészet, és nem foglalkozni velük? Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Ujj Zsófia Ágnes válasza limfóma témában

Kedves Kérdező! Négy éve nem lehet limfómája. A nyirokcsomókat ha tapogatja csak jól megduzzadnak. Ha az ultrahang azt írta - mivel látja a szerkezetét - reaktív akkor nincs vele teendő. És nyilván itt jár Ön. (Nem pet ct nem mondja meg mi az - téveszme - csak igazolt folyamat helyét tudja megmutatni)

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2023. március 19., 23:43; Megválaszolva: 2023. március 20., 05:47

Kérdések és válaszok: Hematológiai megbetegedések

Diffuz nagy B-sejtes Lymphoma
Tisztelt Doktor Úr! Apósomnál 2012.01.16-án Diffúz nagy B-sejtes Lymphomát állapítottak meg. A zárójelentés egy részét csatolva küldöm. 5 ciklus R-CHOP-t...
EBV fertőzés és lyukas fog
Tisztelt Váróczy László Doktor úr! 20 éves vagyok, egyetemista. Jelenleg programozó matematikusként tanulok s dolgozom egy egyetemen. Természettudományos és...
Limfoma T sejtes perifériás, közepes...
Tisztelt Doktor Úr! Idén februárban 67 éves édesapámnál limfomát diagnosztizáltak. Bőrtünetekkel kezdődött a betegség, a nyakán jelentkeztek kiütés -szerű...
Mire utalhatnak a laboreredmények?
Tisztelt Doktornő! Mellékelten csatolom az elmúlt 3 év laboreredményeit. A legutóbbinál a Trc érték mutat eltérést. 2022 nyarán nem volt gond véradásnál....
Gyermek ér-duzzanat
Kedves Doktornő! 3 éves kislányom füle mellett az arcán megjelent egy lila duzzanat, ami kb.borsó nagyságú és nem türemkedik ki, hanem tapintásra érzem. Néha...