Ismeretlen eredetű rosszullétek

Kedves Doktornő! 15 éves lányom ez év október 11-án kapta meg második COVID elleni oltását. Öt nappal később egy fellépésen (évek óta, rendszeresen fellép egy kórussal, nem valószínű, hogy túlzottan izgult volna) ájulás közeli állapotba került, le kellett vinni a színpadról. Elmondása szerint erős szédülés, hidegverítékezés, szikralátás, sápadtság, gyengeség jelentkezett. Néhány nap múlva otthonunkban jelezte, hogy ismét „furcsán” érzi magát, szédül, és hozzátette, hogy a napokban, az iskolában is jelentkezett hasonló rosszullét. Azt gondoltam, hogy esetleg leeshetett a vérnyomása, ezért megmértem (soha nem szoktuk méregetni, ez volt az első alkalom). Vérnyomása teljesen normális volt, a pulzusa azonban 117. A gyermek nem volt ideges, feszült. Többszöri mérés következett, hasonló értékeket mutatva. Lefekvés után a pulzusa lement 84-re. Másnap 72 és 120 közötti értékeket mértünk. A háziorvos vérvételre küldte, majd a gyermek-kardiológiára, ahol szervi eltérést nem találtak. (KARDIOLÓGIAI STÁTUSZ: Keringés compensalt. Oedema nincs. Cyanosis nincs. Dyspnoe nincs. Tachypnoe nincs. Periferias arteriak pulsatioja: mind a négy végtagon egyenloen, jól tapintható. Cor felett: zörej mentes jó tónusú szívhangok. II. hang: közepesen ékelt, fiziológiásan kettozött. Hepar nem tapintható. RR (Hgmm): 157/99Hgmm EKG: (nagyon izgul) sinus ritmus PR: 0,11 sec QT: 0,25sec Norm átvezetési ido., Depolarisatios és repolarisatios zavar nincs. Frekvencia: 132 /min M MODE Aorta / balpitvar (mm): 23/22 Bal kamra (mm): 19/38 EF: 80,3% Interventricularis septum (mm): 6,8 Bal kamra hátsó fal: 6,2 2D + COLOR DOPPLER Szívüregek: normális tágasságúak Pitvari septum: , defektus nem látható. Kamrai septum: , defektus nem látható. Billentyuzet: ép. Aortaív: az ívben és az isthmus területén laminaris áramlás. Pericardiális folyadék: nincs Kamrafal mozgása: jó. DOPPLER Arteria pulmonalis flow (m/s): 1,28 Aorta flow (m/s): 1,68 Aorta, descendes flow (m/s): 1,42 Ductus arteriosus: zárt. SHELLONG TESZT: fekve: 120/70 Hgmm, P: 94/min. ülve: 130/85 Hgmm, P: 92/min. 1 perc állás után: 115/88 Hgmm, P: 116 /min. 2 perc állás után: 119/94 Hgmm, P: 119 /min. 3 perc állás után: 126/93 Hgmm, P: 119 /min. 4 perc állás után: 123/86 Hgmm, P: 135 /min. 5 perc állás után: 132/91 Hgmm, P: 126 /min.) A doktornő először béta-blokkolót írt fel, majd úgy döntött, hogy, decemberben inkább visszarendeli kontrollra, és akkor majd eldönti, hogy szükséges-e, mivel véleménye szerint fertőzés, vagy a védőoltás is okozhat ilyen tüneteket. Mivel a családban mindkét ágon sokan pajzsmirigy problémával küzdünk (alul-, felülműködés, Hashimoto thyreoditis, göbös strúma), csináltattunk egy célzottan erre irányuló vérképet. Pajzsmirigy értékei nem mutattak eltérést (TSH, T3, T4, ANTI-TPO), viszont a vas értéke magas: Vas (Fe) 27.7 + %9.0 - 21.5 umol/L Transzferrin 2.65 % 2.00 - 3.60 g/L Transzferrin szaturáció 42 % 15- 45 % Koleszterin 4.4 + % < 4.4 mmol/L Legutóbb 2018-ban készült vérkép, amelyben a vas értéke szintén magas volt, sőt magasabb, mint a jelenlegi (30,4), valamint a Se szabad T3 megh. 6,87 pmol/l + % 3,50 - 6,50 . Ez talán azzal is összefüggésben lehet, hogy akkor a gyermekem még nem menstruált. Igazából arra lennék, kíváncsi, hogy ezek a vas értékek okozhatják-e a gyermek tüneteit? És nem szükséges-e kezelni a vastúltengést? Esetleg a COVID elleni oltás okozhatja-e, mivel a tünetek jelentkezése időben igen közel esnek az oltás idejéhez? Egyébként a gyermek a D3 vitaminon kívül nem szed étrend kiegészítőt, vitaminnal dúsított gabonapelyheket, stb. Táplálkozása kiegyensúlyozott, testsúlya 46kg, magassága 157cm. Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Ujj Zsófia Ágnes válasza vas témában

KEdves LEvélíró! Nem, a vas nem okozza. Figyelni kell, tényleg lehet fertőzés oltás is, bár ha tartósan marad, kell rá pulzuscsökkentő. A legközelebbi lborban ferritin szintet kellene nézni majd 2-3 hónap múlva a vas mellett, rendeződik e vagy azzal párban milyen a szintje.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2021. november 08.

Kérdések és válaszok: Hematológiai megbetegedések

Vas,ferritin
Anyukamnak krónikus vastagbél gyulladása van, gyomorhuruttal. Erősen vérszegény volt, a vas 4-5 körül a ferritin 200-300 között (labor 10-120 kozotti...
Magas vasszint
Kedves Doktornő! 16 éves lányom vasértékei miatt aggódom. Erős hajhullása miatt csináltattunk vérképet (ismét), és mivel a család mindkét ága erősen terhelt...
Vashiány lehet?
Jó napot doktor nő. Férjem vérképével kapcsolatban szeretnék véleményét kikérni. Előzményekben annyi lenne, hogy idén januárban COPD-t állapítottak meg nála...
Vérszegénység jelei
Tisztelt Doktor nő! 2018-ban 44 éves koromban stroke beteg lettem, motoros affáziával, Átmeneti agyi ischaemiás attak (TIA) k.m.n. (G4590). 4 éve folyamatosan...
Emelkedett vas és...
Tisztelt Doktornő! Háziorvosom vérképem alapján beutalt a belgyógyászatra, meg nem kaptam időpontot. Véleményét szeretném kérni az alábbi értékekkel...
Vas értékekkel probléma
Tisztelt Doktornő! A csatolt fájlban látható, hogy milyen problémák vannak a vas értékeimmel (alacsony transzferrin, totál vaskötő kapacitás és transzferrin...