Vérvétel után

Kedves Doktornő! Pénteken bementünk egy kisvárosi sürgősségire, mert az egyik lábam kissé bedagadt és feszült. Fizikális és D-dimer vizsgálat történt, nem volt trombózis, csak megerőltetés egy kirándulás kapcsán, kaptam Lioton gélt, jegeltem, és már másnapra nyoma sem volt a dagadásnak, azóta is rendben van. A vérvétel miatt azonban azóta is kellemetlen panaszaim vannak. Fekvő helyzetben vették le a vért, és még sosem fájt ennyire, ahogy az ápolónő belém szúrta a tűt, egy örökkévalóságnak tűnt, míg levette a vért, és előtte le sem fertőtlenítette a területet, közben ki-be jártak dohányozni, és elég méltatlan körülmények voltak. Betett egy kanült is, ha gyógyszerre lenne szükség, másfél órát volt bent, aztán kivették. A vérvétel után azonban elkezdtem szédülni, a mellkasom bal oldalán furcsán szúrni kezdett, és a karom a vérvétel helyén nagyon fájt és zöld-sárga színű lett. A vérvétel óta fáj még 4 nap után is a karom a vérvétel helyén, mintha izomlázam lenne, még mindig nem tudom terhelni, továbbra is zöld és sárgás színű, még mindig szédelgek, és jönnek-mennek a szúrások a mellkasom bal oldalán. A véroxigénszintem, vérnyomásom teljesen normális, és semmi egyéb tünetem nincs. Szeretném megkérdezni, hogy a vérvétel okozhatott -e bármi gondot, ami a fenti tüneteket okozhatja. Gondolok itt fertőzésre, a véna/izom/ideg károsítására, vérrögre vagy bármire, amit Ön szerint egy ilyen félresikerült vérvétel okozhat. Illetve jelent -e problémát, hogy alapvetően vérszegény vagyok, és egy hónap alatt ez volt a 3. vérvételem. Az előző csak egy Covid-antigén teszt volt, a másik egy teljes vérkép reumafaktorral egy izületi gyulladás miatt. Lehetséges, hogy túl sok volt a vérvétel, és emiatt lett valamilyen hematológiai vagy keringési problémám? Nagyon szépen köszönöm a válaszát előre is!

Dr. Ujj Zsófia Ágnes válasza vérvétel témában

Kedves Kérdező! Elvileg ha kellemetlen vérvételután akkor kis vérzés, hematoma lehet a háttérben, ami kb egy hét mire felszívódik. Vizes borogatás, jegelés jó lehet, vagy hematomára való kenőcs.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2021. június 30.

Kérdések és válaszok: Hematológiai megbetegedések

Vérvétel eredmény
Tisztelt Doktornő! A mellékelt vérvétel eredményében szeretnék segítséget kérni, hogy a doktornő is úgy látja, hogy ezek az eltérések minimálisak nem kell...
Injekció/vérvétel utáni rosszullét
Kedves Doktor Nő/Úr, már fiatalabb koromban is rosszul voltam a tű/vér látványától, a vérvételtől/oltástól. Legutóbb 2-3 éve voltam keményítő terhelésen és...
Véreredmény
Tisztelt Doktor úr/asszony! 4és fél éves kisfiam véreredmény eltérései: lymphocyta 53.50%, PDW 8.2%, Triglicerid 0.29 mmol/l, Foszfor 1.81 mmol/l, IgM 0.36...
Vér és vizelet vétel
Tisztelt WebBeteg! Érdeklődni szeretnék, hogy melyik típusú vér és vizelet vétel a megfelelő nekem. Arról szeretnék képet kapni, hogy a szervezetemre hathat...
Vérvétel gumikesztyű nélkül
Tisztelt Doktor úr/Doktornő! Azután szeretnék érdeklődni, hogy hordoz-e bármiféle fertőzési kockázatot (és ha igen milyen betegségek jöhetnek szóba), hogyha...
Vérvétel közbeni idegsérülés
Üdvözlöm! Vérvétel során a megszokott feszítő érzés helyett, szúró, erőteljes fájdalmat éreztem a tű behelyezésekor, amit jeleztem is a hölgynek aki a vért...