KÖLDÖKSÉRV MŰTÉT MÁJTROMBÓZIS ESETÉN

Tisztelt doktornő! OLvastam önről és pár hozzászólását, ezért bátorkodtam véleményét kérni! 2018-ban vastagbél daganattal operáltak, ami során 60 centis részt kivágtak a bélből . Sem a környező szerveken, de még a bél falán sem volt áttét, tehát, mintha egy lufin beleül maradt volna minden. 2019 tavaszán májtrombózist állapítottak meg nálam . A hasamban időnként feltelítődik a viz, amit tavaly 2 alkalommal csapoltak le . . Gyógyszereim: Huma Pronol, Verospiron, Nolplaza, Clexane, Káldium, Furosemid . Közben a tavalyi év végén egy kávéskanálnyi köldöksérvet diagnosztizáltak, amire a műtétemet végzett orvos azt mondta nem tudja megműteni, mert az altató orvos sem vállalná az altatást, a hasi vizenyő miatt pedig ő . Most már kb.nagyobb diónyi és nem tudom mekkora lehet még, van-e rá megoldás ?Közben az is kiderült egy gyomor vizsgálatnál, hogy a garatban az erek megvastagodtak és előfordulhat, hogy valamelyik "megpattan " . Egy doktor úr szerint jó lenne, ha meglehetne azt is műteni! ! Nem tudom van -e bármi remény! Válaszát nagy tisztelettel várom! Palczer Mihály

Dr. Ujj Zsófia Ágnes válasza ascites témában

Kedves Mihály! A máj eltérés az első, a sérv következmény, nyomja a folyadék, ha megműtik, újra kiboltosulhat, tehát nem oldódik meg. Nem tudom hol ki kezeli, keressen hepatológust, ha nem lett volna legyen véleményezve. Sajnos majdnem mindig van (nagy) sérv ascites mellett, addig is sérvkötőt viseljen. A másik nem nyelőcsőben varix?, Ami a tükrözésnél volt? az is következmény, akkor a máj oldalán van tényleg gond, ezt kell annyira rendbe tenni amennyire csak lehet.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2020. július 08.

Kérdések és válaszok: Hematológiai megbetegedések

Ascites és veseelégtelenség
Tisztelt Doktor úr! Krónikus beteg vagyok, 4 éve van kimutatott pancreascysta, a vesék alatti lágyrészmasszák, myoma uterii, ezek semmi...
Ascites lecsapolás, magas korban
Kedves Doktornő! Édesanyámnak 4 éve diagnosztizáltak különféle, vesék alatti lágyrészmasszákat. Limfómára gyankodtak, de azóta progresszió...
Trombózis panel vizsgálat terhesség...
Jó napot Doktornő! Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy jelenleg 14 hetes terhes vagyok és a terhesség elején volt trombózis panel...
Véralvadás
Tisztelt Doktornő! A hét első felében 9+1 naposan vettek vért melyben véralvadásokat is néztek. Az lenne a kérdésem, h ez ilyenkor,...
Vérkép lelet
Tisztelt Doktornő! Thrombocita értékem 2019-ben 425, 2021 ben 400 (vérvétel másnapján megfázás jött), 2022 ben 338 itt igazolt kovidos...
Vérkép lelet
Tisztelt Doktornő! Thrombocita értékem 2019 ben 425, 2021 ben 400 (vérvétel másnapján megfázás jött), 2022 ben 338 itt igazolt kovidos...