Nőgyogyászati probléma

Tisztelt dr ur! azzal a problémaval keresem önt, hogy a párommal szeretnénk gyereket, de sehogy sem jön össze, 2008-ban volt egy abortuszom az ota semmi, tavaj, decemberben vot egy mütétem lakoroszkopiás amin kiderült volt egy összenövésem, azzelött volt ugy, hogy honapokig nem jött meg, most már megjön rendesen, de a mostani menzeszem már nem volt nor mális 2napig volt utána semi, 2nap mulva megint volt, de csak egy kicsi, tegnap pedig megjött rendesen, a párom nem volt vizsgálaton mert olyan helyen dolgozott ahol nem volt ideje a spermium vizsgálatra, de irattot fel olyan gyogyszert, hogy ha valami baja lenne akkor azt amugy is felirna az orvos testosteron szint novelöt, én szedtem már closbyt is az sem segitett kérem segitsen mit tegyek már mindent kiprobáltam

Dr. Vereczkey Attila válasza meddőség témában

Kedves Kérdező! A leírása alapján mindenképpen indokolt lenne egy meddőségi szakrendelés felkeresése, ahol szervezetten, kivizsgálási protokollnak megfelelően megtörténik a panaszok hátterében álló okok felderítése. Az eredmények birtokában pedig jó eséllyel meghatározható a legmegfelelőbb asszisztált reprodukciós eljárás (amennyiben indokolt). Minden jót kívánok Önnek! Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. augusztus 30.

Kérdések és válaszok: Gyermektervezés

Hormonlabor
Kedves Doktornő! Párommal 4 évnyi sikertelenség után, meddőségi konzultáció előtt állunk. Az első körben szükséges vizsgálatokat elvégeztettük, nála mindent...
Babavárási nehézségek
Tisztelt Doktor Úr! Azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy 2,5 éve próbálkozunk a párommal, hogy legyen gyermekünk, de mindidáig hiába. Sajnos van 2...
Teherbeesési nehézségek
Tisztelt Doktornő! Két éve kezdtünk bele férjemmel a családalapításba, eddig sajnos sikertelenül. Egy éve kerestünk fel egy meddőségi intézményt....
Meddőség, következő lépés?
Tisztelt Dr. Tekse István! Párommal egy éve próbálkozunk sajnos sikertelenül, ezért pár vizsgálatot már megcsináltattunk. - Hormonok a ciklus elején és végén:...
Peteérés hiánya
Tisztelt Doktor Úr! Több, mint egy éve szeretnénk babát a férjemmel, a hetedik próbálkozós hónapban teherbe estem, azonban a harmadik hónapban missed ab...
Miért nem tudok teherbe esni?
A párommal régóta akarunk már egy babát, de sajnos nem sikerül. A pajzsmirigyem alulműködik, de már beállt a normális értékre. Visszatérő cisztáim vannak...