Homályos látás és probiotikum

12 éves lányom néha homályosan lát, és szines köröket is.Ez mitől lehet. A másik kérdésem 5 éves fiammal probiotikumot szedetek, de nem igazán tudom, hogyan alkalmazzam. Kell-e szünetet hagyni egy-egy havi adag után vagy nem szükséges.Ezt azért szedetem vele mert sajnos minden évben, amikor megbetegszik calici vírussal nem 3 nap alatt gyógyul ki, mint más gyerek hanem legalább két hétig is el tart a gyógyulása. Ezért ezt ajánlották, hogy ezzel megerősödik a szervezete. Előre is köszönöm válaszát.

Dr. Felszeghy Enikő válasza probiotikum témában

Kedves Kérdező! A homályos látás lehet vérnyomásprobléma, ha színes körökkel kombinálódik, alacsonyabb vérnyomásnál elképzelhető, de tekintettel az életkorára mindenképpen érdemes elmenni szemészhez. A kisfia probiotikumát nem alkalmaznám évi 3 alkalomnál többször, annyinak elegendőnek kellene lennie, hogy kivédje az esetleges megbetegedés kivédéséhez.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. augusztus 25.

Kérdések és válaszok: Gyermekgyógyászati betegségek

Gyomohurut
Tisztelt Doktor Úr! Hasi panaszaimra (puffadás,hasi fájdalom) a háziorvosom 2x40mg-ra emelte a refluxomra szedett Esomeprazolt. Ön a kérdésemre (milyen...
Gyomorhurut
Tisztelt Doktor Úr! Refluxos vagyok. Az utóbbi hetek stresszesebbek voltak. Kb. 3 hete kezdődtek a hasi panaszaim (puffadás, nyákos széklet, hasi fájdalom)...
Meddig tartson a probiotikum kúra?
Tisztelt Doktor Úr! Néhány napja már kaptam öntől egy választ, amiben probiutikum kúrát javasolt, amit szeretnék megköszönni, illetve felmerült még bennem...
Probiotikum
Tisztelt Doktornő! Érdeklődni szeretnék, hogy a Neogrand 800 és a Votrient 400 szedése mellett probiotikum szedhető e? Ha igen, akkor melyiket ajánlja
Probiotikum szedése autoimmun betegség...
Kedves Doktor Úr! Azt szeretném kérdezni, hogy milyen probiotikumot szedhetnék biztonságosan, antibiotikum mellé? (Jelenleg Linex van itthon.) Gondoltam...
Probiotikum szedése
Olyan kérdésem van, hogy protexin restore vagy balance és egyéb szimbiotikum vagy pro- illetve prebiotikum alkalmazása miért nem szabad, ha pl.: Crohn...