Néma reflux

Kedves Dr. Nő/Úr! Előre is elnézést a hosszú üzenetért, üzenetekért. Kisfiam jelenleg három hónapos. Figyelmes, szépen fejlődik, imádni való gyerkőc. Én kezdő anyukaként hajlamos vagyok az aggódásra., Amikor öt hetes volt, fürdés után nagyon nagyon sírt, majd úgy kellett felkapnunk a pelenkázóról, mert hirtelen se ki se be a levegő. Nem sápadt el, nem lett lila, és nem nagy sóhajjal vett utána levegőt. Picit tónustalannak éreztük utána, bementünk a kórházba, ahol affektív apnoe-t állapítottak meg. Tovább küldtek minket a bethesda-ba, ahol kizárták az epilepsziát. Azóta látom, hogy megfesziti magat, sokszor nagyon nyugtalan. Nem bukós baba, viszont születésetol latjuk, hogy liftezik neki a gyomortartalom, ami miatt szinte folyamatosan nyugtalan. Elvittem egy gasztroenterológushoz, ahol Gastrostust es Nutriton sűrítőt kapott. Nem igazan jártunk vele sikerrel, a liftezes megmaradt, es elég székrekedéses is lett. Csak anyatejes baba, tudom, hogy több nap kaki - nélküliseg is normális, de rajta azt látom, hogy szeretne kakilni, kuzd, csak szegénykém nem tud. A nutritontol ugy lattuk, hogy faj a hasa, igy elhagytuk. Sokat krakog, kohecsel és szinte mindig szorcsog az orra. Nyeldekel folyamatosan, sokat csuklik, bukás utan sokszor sír. Sokszor félrenyel. Nehany hete ömlik a nyála, de akkor is, mikor nincs a szájában a keze. Azt is észrevettük, hogy olyan, mintha a torkán lévő fájdalmat akarná enyhíteni az öklével. Elalvas előtt, ébredés után kapalozik, tekereg. Szinte folyamatosan rágja a nyelvet, rettentő sokat es budoseket pukizik. Nyeles közben ilyen sípoló hangot ad, fülét dorzsoli. Annyira szeretném élvezni ezt az időszakot, de aggódom miatta. Kertem új időpontot egy magán gasztroenterológushoz, de nem hagy nyugodni a dolog. A kórházban a neutrophil szamat alacsonynak ítélték, azt mondták eletkori. Ez közre játszhat? Hematológus szeptemberi ismétlést javasolt. Ön szerint mi a következő lépés, mit tegyek még? Előre is köszönöm.

Dr. Vas Felícia Emese válasza néma reflux témában

Kedves Édesanya! Az Ön által leírt tünetek igen szerteágazóak. Az affektív apnoe tüneteit jellegzetesen leírta, annak a diagnózisának felállításakor minden bizonnyal teljeskörűen kivizsgálták gyermekét, és elmondták a teendőket, hogy ne ismétlődjön a történés (pl. kerülni azokat a helyzeteket, ahol heves érzelmek érhetik, a sírásra odafigyelni, hiszen annak hangja, milyensége változhat, mielőtt kimaradna a légvétel, fontos a gyermek megnyugtatása, figyelemelterelés, arc megfúvása, hideg vízzel történő érintkezése). A gasztroenterológusi vizsgálat, illetve a hematológus javaslata is fontos a jövőben, valamint a szoros háziorvosi, védőnői kontroll. A fokozott nyálzás akár fogzásra is utalhat, illetve a leírt tünetek hasfájásra is jellemzőek. Véleményem szerint az eddigi kivizsgálási lehetőségeket megtette, a továbbiakban a tüneteket figyelje és jegyezze fel. Ezen kívül tüneti terápia válhat szükségessé, fájdalomcsillapítás, gondos büfiztetés, a puffasztó ételek kerülése az Ön részéről, hason fektetés, a kiságy feji végének megemelése, sűrítő további használata,stb. Tisztelettel,

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2020. február 25.

Kérdések és válaszok: Gyermekgyógyászati betegségek

Kisgyermek emelkedett lymphocyta érték
Tisztelt Szakértő! Gyermekem novemberben lesz 5 éves, gyermekorvosi javaslatra teljes labort csináltattunk, melynek eredményét mellékelem. A vérkenet...
Csípés folt
Tisztelt Doktornő! Tegnap gyermekemet megcsípte valami, este viszketett neki bekentem fenistillel. Kullancsot nem találtunk. Ez lehet kullancs csípés nyoma...
Szem mozgása
Jó napot! Azzal kapcsolatban érdeklődnék, hogy a majdnem 6 hetes babámnál, azt tapasztaltam, hogy a szemei néha megremegnek, egy helyre fókuszál, és csak...
Tápszer, nyugtalanság
Tisztelt Dr. Nő! Babám kettő hónapos, sajnos elapadt a tejem, eddig vegyesen kapott anyatejet és tápszert a babám. Eddig a lactogen harmony tápszert...
Agykamratágulat
Tisztelt Doktor Nő/Úr Egy hónapos szűrő koponya uh-n voltunk, ahol agykamra tágulatot találtak. (születése közben nem volt semmi probléma) Azóta volt egy...
Csípés gyermeken
Tisztelt Doktornő! Gyermekem bal könyökének belső oldalán reggel észrevettünk egy piros foltot, aminek volt egy fehér közepe. Napközben valószínűleg...