• Ortopédiai szűrés 7 hetes csecsemőnél

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! A napokban voltunk csecsemő csipőszürésen és uh vizgálaton kisfiammal. A vizsgálat napján a babám 6 hét és 5 napos volt. Az orvos negativ leletet állított ki, de igen meglepődött az UH vizsgálaton, mert mindkét oldalon látta a csontmagot. Azt mondta, hogy ez ilyenkor még nem szokott meglenni, igaz nem mondta, hogy baj lenne, de úgy fogalmazott, hogy előrébb jár, mint a "kora". Ezen kivül kitapintotta a kutacsát is, azt mondta kicsit szűk és hogy ne adjunk a babának minden nap d vitamint. "Egyszer-egyszer hagyjuk ki." Mennyire extra, hogy neki már megvannak a csontmagok? A kutacsa miatt kellene aggódnom? (Egyébként sajnos 1 hónapos koráig napközben szinte alig aludt, és rengeteget sírt, napi akár 6-8 órákat is. Hasfájós is, és napközben magától azóta se nagyon tud elaludni, kivéve a babakocsit vagy hordozókendőt. Éjszaka 9/10-től reggel 6/7-ig alszik, általában 2 megszakítással, de olyankor is sírdogál az etetesek utan. Ezek az alvás gondok a kutacs összefűggésében utalhatnak neurológiai problémára? Egyébként már nem sír órákat, csak 10-20 perc sirdogálás, nyüglődés van az evések után, de büfi után így sincs alvás. Beszéddel, simogatással, finom bebugyolálással, vagy cumival meg lehet nyugtatni. Hangokra, emberi beszédre figyel, mosolyog, és vissza is mosolyog már, gőgicsél, "kommunikál". Hason fejét megemeli, igaz még nem forgatja jobbra-balra. Tárgyakat, mozgásokat követi a szemével, de még ha nagyon álmos, akkor is borasztó nehezen alszik el napközben pl csak úgy az ágyban. Egyébként az etetése rendben van. 3230g-mal jöttünk ki a kórházból és most már 4700g a baba. Anyatejes nagyrészben, mellé kevés tápszeres pótlást kap.) Sokat aggódok érte, van miért? Köszönettel, Eszter

        Dr. Holnapy Gergely válasza a csípőszűrés témában

        Tisztelt Hölgyem! Amiket a gyermek első 6 hetéről leír, azok teljesen természetes dolgok. A gyermek számára gondtalan, anyaméhen belüli állapothoz képest, azok az ingerek, amik a születést követően az anyaméhen kívül érik (fények, hangok, stb.), azok javarészt új, és átmenetileg "furcsa" dolgok a számára. Hogy milyen periodusban alszik, eszik, ezek lassan kialakuló szokások az ő számára is, és új helyzet a szülőnek is. És a gyermek természetesen sír mert hanggal csak így tudja eleinte kifejezni magát. Ahogy Ön is leírta, az idő múlásával kialakulóban vannak azok a módszerek, amivel a gyermek megnyugtatható, elaltatható. Mindezek mellett rendben gyarapszik is. Ezek alapján aggodalomra okot nem látok. A 6 hetes csípőszűrés során UH-gal észlelt combfej csontosodási mag valóban nem gyakori, de nem is ismeretlen lelet. Ez egyéb látható klinikai eltérés hiányában, önmagában semmilyen aktív teendőt nem indokol. A kutacs a leírtak szerint tapintható, a méretét tekintve a "kicsit szűk" azonban nem objektív. Amennyiben a védőnő és a házi gyermekorvos rendszeres kontrollja során egyéb tünetet nem észleltek, úgy összességében nem gondolom hogy emiatt aggodalma jogos lenne. D-vitamin adásának a felfüggesztését pusztán ezek alapján nem tartom szükségesnek. Üdvözlettel: Holnapy Gergely dr.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Dr. Holnapy Gergely
        Ortopéd-traumatológus Itt kérdezhet

        Dr. Holnapy Gergely
        Tünetellenörző Laborértékek

        Kérdés: 2019. március 28., 18:23; Megválaszolva: 2019. április 09., 21:26

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Doktornő, Doktor Úr! Kisbabám napokon belül 5 hónapos. Nagyon szépen gyarapszik, már megduplázta a súlyát, minden tekintetben a megfelelő percentilis görbén halad a növekedése. Hátról hasrafordul mindkét irányba, illetve kezdi maga...
        Tisztelt Dr. Laki András! Kislányomról majdnem egy héttel 3 hónapos kora előtt mellkas röntgen készült. Utólag jöttem rá, hogy a röntgen valószínűleg felesleges volt mivel tüdőgyulladás gyanúját zárták ki vele, de a kislányomat ilyen...
        Üdv. Kislànyomon pàr napja megjelent néhàny piros pont,amik vàltoznak,mert a képen màr halvàny rózsaszín közepe sàrgàs,és nagyobb. Egyre több lesz. Mitől lehet?
        Tisztelt Doktor Nö! Kislányom még csak 18 hónapos és egy hete vettük észre a kis mellei mintha nőttek volna, csomót nem észleltünk benne és semmilyen folyás és színelváltozás sincs, érintésre sem fáj neki. Okozhatott -e nála valami...
        Tisztelt Doktor! Kislányom 6.5hós. Kizárólagos anyatejes, és 6hósan megkezdtül a hozzátáplálást. Születése óta szenvedünk a puki kaki helyzettel. Súlya 2880g - 7400g Jelenleg 1hónapja alig eszik, a súlya megállt. Szinte sír ha etetni...
        Üdvözlöm Kedved Doktornő/Doktorúr! 5 éves kisfiam 6. hete shönlein henock purpura nevű betegségben szenved. Szerencsére az enyhébb lefolyású esetek közé sorolható. A következő lenne a kérdésem: Míg tart a betegség a gyereknek adhatok e...
        Kedves Doktornő/Doktor Úr! Első gyermekes és kicsit aggódós anyaként a babám szociális fejlődéséről,interakcióiról kérdeznék.Június 8-án lesz 4 hónapos.Első mosolyát 6 hetesen kaptuk,első kacagást 10-11 hetesen.Viszont sem akkoriban...
        Kedves Doktornő!A kisfiam 3,5 hónapos.Születése után kb. 1 honapig rengeteget sírt hasfájás miatt.Később fokozatosan javult a helyzet.Kezdetben órákat sírt az evések között,majd már csak 15-20 perceket,és végül ez is megszűnt.Volt hogy...
        Jó napot kívánok! Az én kisfiam 2016.06.ban született ekkor AB inkompatibilitás miatt koraszülött osztályon kezelték, vércserére nem volt szükség ezt követően 1 évig volt koraszülött gondozott. Itt hasi UH vizsgálat máj nagyobbodást...
        Üdvözlöm! Egy nagyon érdekes kérdéssel állnék elő. Kisfiam 13.hónapos 8hónapos lehetett de nem tudom pontosan amikor elkezdtük a darabos ételt(általános főtt répa, krumpli) a 2.falatnál nagyon félrenyelt mint általában a babák többsége...