Lila tarjagos bőr kisbabán

Tisztelt Szakértő! 5 hónapos kislányom jobb lábszárán apró foltokban, talpának jobb szélén sávban lila tarjagosság jelent meg 1-2 napja. Ma voltunk házi orvosnál, de csak megfigyelést javasolt, ha ez terjedne, láthatóan bőr alatti (nem felületi) tünetek lévén. Kislányom omphalocele műtéten esett át újszülöttként, kizárólag anyatejes, emésztése jó. Gasztroenterológus javaslatára 3 napja megkezdtem ebédnél a főzelékkóstoltatást 1-2 kanállal. Anyagcseréje azóta gyorsabb, minden étkezés után van széklete (korábban napi 1x volt). Aggódom, hogy a fenti bőrtünetek esetleg valamilyen véráramproblémából adódnak, amit a szilárd étel bevezetése okoz, illetve valamilyen egyéb felszívódási problémára utalhatnak (nem tudom, hogy esetleg máj vagy valamelyik bél meridián mentén jelentek-e meg ezek a tarjagos foltok/sávok). Mindemellett az izületei (végtagok, nyak, hát) "ropognak" pár hetes korától fogva, amikor kézben tartom, vagy én mozgatom a kisbabámat. Ezt is nagyon aggasztónak találom, és ebben az esetben is felszívódási gond lehetőségétől tartok. Lenne kedves ezekre vonatkozóan javaslatot tenni, milyen probléma lehet a hátterükben, illetve mely szakterülethez tartoznak ezek, hová fordulhatnék? Köszönöm.

Dr. Balogh Andrea válasza lila foltok témában

Kedves Kérdező! Azt javaslom sürgősen jelentkezzenek vérvételre akár ügyeleten is illetve orvosi ellátásra, így látatlanban nehéz mit mondani, de a lila foltok elmondása alapján vérzéses jelenségnek tűnnek. Tisztelettel: Dr. Balogh Andrea gyermekorvos

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. október 19.

Kérdések és válaszok: Gyermekgyógyászati betegségek

Lila foltok kialakulása
Tisztelt Doktornő! Azt szeretném megkérdezni, hogy ha valakit rúgások érnek, mennyi idő múlva alakulhat ki lila folt? Előre is köszönöm válaszát.
Csomó az alhasban
Tisztelt Doktor Úr/Nő! 23 éves lány vagyok. Beszereztem egy hullahopp karikát (nehezített 1, 2 kg kb) alakformálás céljából. A csípőm körüli felesleget...
Kisgyermek emelkedett lymphocyta érték
Tisztelt Szakértő! Gyermekem novemberben lesz 5 éves, gyermekorvosi javaslatra teljes labort csináltattunk, melynek eredményét mellékelem. A vérkenet...
Csípés folt
Tisztelt Doktornő! Tegnap gyermekemet megcsípte valami, este viszketett neki bekentem fenistillel. Kullancsot nem találtunk. Ez lehet kullancs csípés nyoma...
Szem mozgása
Jó napot! Azzal kapcsolatban érdeklődnék, hogy a majdnem 6 hetes babámnál, azt tapasztaltam, hogy a szemei néha megremegnek, egy helyre fókuszál, és csak...
Tápszer, nyugtalanság
Tisztelt Dr. Nő! Babám kettő hónapos, sajnos elapadt a tejem, eddig vegyesen kapott anyatejet és tápszert a babám. Eddig a lactogen harmony tápszert...