Végleges a köszvény, mindig szedni kell a gyógyszert miatta?

Tisztelt Karády professzor Úr! Hét éve kezdődött a fizikai betegségeim diagnosztizálása, először hörgőtágulat, lábaim tönkremenése, cukorbetegség következett, majd reflux. Jött tavaly hozzájuk a magasvérnyomás. Megpróbálok diétázni, de mindig 85-90 kg között vagyok. Harminc kilót híztam betegségeim kezdete óta. Tornázom. A hónapban fél éves kivizsgálásom volt, minden szinten maradt, de magas lett a húgysavam. A doktornő felírt nekem köszvényre Miluritot. Most közölte az asszisztensnő, hogy amíg élek, mindig szednem kell a gyógyszert, hiába megyek ellenőriztetni a belgyógyász előírása szerint három hónap múlva a laborértéket. Húst nagyon keveset fogyasztok, üzemi étken vagyok, főleg zöldség-féléket választok, vasárnaponta magam is azt főzök itthon. Viszont tavaly szeptembertől körülbelül naponta egy instant zacskós húslevest készítettem négy óra körül uzsonna helyett, s mivel ez olcsó élelmiszer, hússűrítmények is vannak benne valószínűleg, azt hittem, ettől lett magas a húgysavam. Most megijedtem az asszisztensnő szavaira, hogy a gyógyszer, ha le is viszi, már a köszvény soha többé nem múlik el. Nagyon tartok további betegségtől, az izületi gyulladástól, vese elégtelenségtől és más mellékhatásoktól. Elképzelhető-e, hogy a zacskós húsleves okozta a gondot, s egyszer abba lehet hagyni majd a gyógyszer szedését, vagy valóban életem végéig most már szednem kell? Mivel azelőtt soha nem voltam beteg, a gyomromat nagyon megviseli a sok gyógyszer. Mellettük Xanaxot is szedek. Most olvastam, hogy cukorbetegség és magas vérnyomás gyógyszere mellett veszélyes a Milurit szedése. Nagyon köszönöm szíves válaszát előre is!

Dr. Szanyi Andrea válasza magas húgysav szint témában

Kedves Kérdező! Karády professzor helyett kaptam meg a kérdését, megpróbálok rá válaszolni. Nem írja, hogy, mennyire volt magas a vérben a húgysavszint. A köszvény általában nem csak a laboratóriumi érték emelkedéséből áll, hanem kisízületi gyulladásból, fájdalomból. Az emelkedett húgysavszint vesekövességhez vezethet. A leírtak alapján nekem úgy tűnik, hogy az Ön esetében komplex anyagcserezavarról van szó, melynek része az emelkedett húgysavszint, a túlsúly, a magas vérnyomás és a cukorbetegség. Ez valóban gyógyszeres és diétás kezelést igényel. A zacskós levesek, ha tartalmaznak is hússűrítményt, érdemben nem befolyásolják a húgysavszintet, de számos adalékanyagot tartalmaznak amelyek tartós, gyakori fogyasztás esetén kedvezőtlen élettani hatást fejthetnek ki.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. május 18.

Kérdések és válaszok: Genetikai és anyagcsere-betegségek

Újra magas Húgysav
Tisztelt Doktornő! Többször volt már magas a húgysav, szedtem már millurit 300-t, 1 éve életmód váltás után 345 lett. Most újra magas lett 490 mikromol,...
UH. vizsgálat értelmezése.
Carotis Doppler UH vizsgálat értelmezése. - A nyaki verőerek intimája kissé vaskosabb, a carotis bifurcatiokban néhány pici, sima felszínű echodús plakk van...
Degeneratív betegség
Tiszteletem! Volna egy kérdésem illetve kifejteném a történetem. 5 éves házas vagyok a férjemmel van két szép egészséges fiúnk egy 34 és egy 6 hónapos. Igaz a...
Laktóz intolerancia adókedvezmény
Tisztelt Doktor úr! Zsákai, Dezső vagyok. Laktóz intolerancia vizsgálatom volt 2019 Novemberében, és pozitív lett. Ezt a vizsgálatot, már régebben is...
Rokoni házasság
Tiszteletem! Az lenne a kérdésem, hogy a testvérem gyerekével többet érzünk egymás iránt., De a testvérem csak féltestvérem csak az édes anyánk egy az...
Triglicerid szintem 12. 4 lett. hova...
Magas lett a triglicerid szintem 12.4,de oktoberben 6volt mar...mit tudok tenni, hogy csokkenjen es mennyire magas ez a szint? gyogyszeres kezelestol mentesen...