Gyulladt torok

Tisztelt Doktor Úr! Az lenne a kérdésem, hogy véleménye szerint, hogyan szüntethető meg az állandó torokgyulladásom. Már egy éve, hogy sorra járom a gégészeti szakrendeléseket eredménytelenül. A kiállított ambuláns lapokon az alábbiak szerepelnek: 1. duzzadt orrnyálkahártya, szabad orrjáratok, vérbő garatképletek, nagyobb tonsillák, váladékürítés nem látszik, kevés adeonid szövet, epipharynx kissé duzzadt. 2. krónikusan gyulladt torok, gyulladt orrnyálkahártya, krónikusan gyulladt gége nykh, erezett, de sima felszínű, 3. vérbő szárazabb garat. A lényeg, hogy több, mint egy éve sötét vörös a torkom és sem a felírt (legalább négy fajta) antibiotikum sem a helyi kezelésként alkalmazott tetran kenőcs sem az alternatív kezelésként ajánlott Aloe First spray nem segített. A legérdekesebb része a dolognak, aminek hallatán egyik orvos sem tud mit mondani, hogy a reggeli ébredést követően teljesen tünetmentes a torkom, egyáltalán nem vörös, azonban 10 perc elteltével újra bevörösödik és ez az állapot egész nap fennáll. Válaszát előre is köszönöm. Tisztelettel: László

WEBBeteg Szakértő válasza torokgyulladás témában

Kedves Kérdező! Véleményem szerint orrlégzése rendezése körül vizsgálódnék. Ahogyan az Ön által írt 3 vizsgálat közül kettő le is írta, az orrlégzéssel lehetnek gondjai. Ilyenkor a garat nyálkahártyája is küszködik, és ez okozza a valódi panaszt. A "duzzadt illetve krónikusan gyulladt" orrnyálkahártya hátterét ki kellene vizsgálni. Gondolok itt orrváladék tenyésztés vételére, orrmelléküreg röntgenfelvétel esetleg CT készítésére, esetleg allergiatesztre. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. augusztus 03.

Kérdések és válaszok: Fül-orr-gégészeti megbetegedések

Régóta fennálló torokgyulladás?
Tisztelt Doktor Úr! Sajnos a háziorvosomhoz csak hétfőn tudok menni, fül-orr gégészetre pedig csak augusztus 9-re van időpont, ezért kérem a segítségét! Kb....
Torok, gége kérdés
Tisztelt Doktor Úr! Két hete a gyerekem megfertőzött valami ovis betegséggel. Köhögtem és nagyon fájt a torkom, belülről a nyakam a nyirokcsomómnál. Szedtem...
Piros torok
Tisztelt Dr úr! 14 éves fiamnak hőemekedése és gyulladt torka volt, amit előszőr Algopyrinnel kezeltünk. A hőemelkedés elmúlt viszont a torka gyulladt maradt....
Torokgyulladás elleni gyógyszer
Rendszeresen visszatérő torok fájá (torok gyulladás?) esetén milyen gyógyÍtó (nem tünet kezelő) gyógyszer létezik, - az antibotikumon kívül? (Régen volt az...
Garatváladék eredménye
Tisztelt Doktor Úr! Másfél hónappal ezelőtt torokgyulladásom volt, melyre Zinnat tablettát szedtem. A gyógyszer beszedése után a tünetek elmúltak, ám kb. 1...
Hólyagos torok
Tisztelt Doktor úr/Doktornő! 24 éves lány vagyok, viszonylag gyakran van torokgyulladásom már kiskorom óta és mostanában tásult hozzá egy gombóc érzés is....