Fül probléma.

Üdvözlöm! Tisztelt Doktor úr! Már régen küszködöm a fülzsír miatt, ugyanis ha a hallójáratomba víz kerül oly mértékben zsírosodik, hogy az hallás csökkenést okoz, míg ki nem takarítom. Orvoshoz a problémával még nem fordultam, vigyáztam, hogy víz lehetőleg ne kerüljön a fülembe. Viszont az utóbbi időben a jobb fülemből, mintha folyadék távozna, igaz ez csekély mértékű. Illetve, mintha belül hámlana, és kissé viszket is. Valamint a párom hívta fel rá a figyelmemet, hogy úgy vette észre, a jobb fülemre kissé leromlott a hallásom. A kérdésem az a fent leírtakkal kapcsolatba, hogy a panaszokkal érdemes e orvoshoz fordulni, bár tudom ez kissé bizarr kérdés. Lehet e ezen segíteni, vagy ez az idő múlásával "öregedé miatt" rosszabbodik. Tisztelettel: Szabó András. További szép napot.

Dr. Zaránd Rajmund válasza fülzsír témában

Tisztelt Uram! A hallójárat fülzsírtermelését kívülről bevitt olajjal (pl. paraffin, A-Cerumen) kissé szabályozható. A hígabbá válik, kevesebb termelődik. Ezzel párhuzamosan a hallójárat ekcémás gyulladása fönnállhat, emiatt mindenképpen érdemes fülészt fölkeresnie.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. február 24.

Kérdések és válaszok: Fül-orr-gégészeti megbetegedések

Fültisztítás
A problémával küzdő embernek sok fülzsírja keletkezik. Nem dugul be, megszárad és kipotyog. Ezzel nem is lenne baj, ha nem túlzott, mennyiség lenne, ami...
Úszás utáni fülgyulladás
Tisztelt Doktor úr/nő! Tegnap, egy reggeli fürdőben való úszás után itthon lezuhanyoztam, majd a fülemet egy fültisztító pálca segítségével szerettem volna...
Fuldugas / Recsegoful
Korabbi kerdesemet folytatva; Elfelejtettem azt az infot melle irni, hogy fultisztitas utan, nagyon viszket a fulem, illetve fulhallgato es fejhallgato...
Fülmosás-repülés
Tisztelt Doktor Úr! Úgy érzem, hogy fülzsír dugóval van a fülemben (nincs bedugulva, de furcsa, olyankor szokásos érzésem van), holnap reggel elmegyek a...
Szűk hallójárat miatti füldugulás...
Tisztelt Doktor Úr! 3 hónapig be volt dugulva a fülem, tegnap elmentem orvoshoz és kimosta nekem. Már korábban is voltak ilyen panaszaim, már sok fülmosásban...
Mire utal a tartos fuldugulas fajdalom...
Tisztelt Doktor Ur! A problemam ugy kezdodott, hogy tisztitottam a fulem es egyik pillanatrol a masikra eldugult. Azt tudni kell, hogy kezeltek mar tobbszor...