Fül-orr-gégészet: Kellemetlen visszhang a fülben megerőltetés, sport vagy nyári meleg hatására

Tisztelt Doktor úr/ nő! Az utóbbi években rendszeresen előjön a problémám, melyet a fülemben érzek. Azt figyeltem meg, hogy sportolás, túrázás, valamint leggyakrabban a nyári meleg okozza azt a furcsa érzést a fülemben, amelyet lélegzetvételkor, de elsősorban a beszéd során tapasztalok. Hasonló, mint mikor a fülembe víz kerül, és egy pár pillanatig visszhangosan, illetve hangosabban hallom a beszédemet. Jellemzően egy picit csökken a hallásom is ezáltal., Amilyen hirtelen szokott jönni, pár órán belül el is múlik. Kifejezetten zavaró, nagyon kellemetlen érzés. 1 éve fül-orr-gégészeten is jártam, ahol azt állapították meg, hogy semmi bajom, mellesleg nehezen értette meg a doktornő a problémámat. Arra gondoltam, hogy a megerőltetés hatására a vérnyomásom és a pulzusom nő, de elvetettem a gondolatot, mert ezekkel sohasem volt problémám (évente többször mérem). Kérem, hogy segítsen a probléma feltárásában, esetleg javasoljon valamilyen gyógymódot: fülcsepp, stb. Tisztelettel köszönöm!

Dr. Zaránd Rajmund válasza fülprobléma témában

Tisztelt Asszonyom! Pszichés eredetű bajának organikus háttere többféle is lehet. Egyrészt a középfül védelmi rendszereként működő kis izmok (m. tympani, m. stapedius) ideges összehúzódásai tudnak ilyen hangjelenséget produkálni, másrészt a stressz, vérnyomás indukálta érösszehúzódás a csiga átmeneti funkciózavaraként képes fülcsöngést vagy ahhoz hasonló torz vagy csökkent hallást okozni. Ha ezek átmenetiek, akkor teendő nincs, esetleg stresszkezelő tréning javasolt.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. augusztus 11.

Kérdések és válaszok: Fül-orr-gégészeti megbetegedések

Lüktetés a fülben
Tisztelt Doktor Úr! Hónapok óta a bal fülem elkezd lüktetni ha jobbról jövő hangot hallok, vagy a jobb fülemhez közelebb beszélne! Ha fülhallgatót dugok a...
Fülprobléma
Üdvözlöm. Azzal a problémával fordulok önhön h valamiért recseg a jobb fülem. Külső behatásra semmi csak bizonyos hangerejű és frekvenciájú hangok esetén...
A fülem berezonál a hangokra és szúr
Tisztelt Doktor ur / nő! Olyan problémám van, hogy a bal fülem berezonal a hangokra, mintha szúrna benn valami olyan érzésem is van időnként. 2-3 hónapja...
Fül probléma.
Tisztelt Dr. Zaránd Rajmund! Az elmúlt 3-4 napban a jobb fülemben dobogást érzek, nem fáj a fülem, fejem sem. Nem is folyamatos, csak néha bedobog, de abba...
7 hetes baba - fülzsír
Tisztelt Doktor Úr/Nő! 7 hetes babámmal újszülött hallásvizsgálaton voltunk. A gép nem jelzett a fiam egyik fülére sem hallást, azonban tudom, hogy hall,...
Fülüreg gombásodása
Kedves doktor, Visszatérő problémám a viszketéssel, vizes levedzéssel járó fülgombásodás. Egyéb tünetek nincsenek. Nem jártam sem medencébe, sem strandra....