• Fogszabályzó

        Legfrissebb cikkek a témában
         

        Tisztelt Webbeteg! Acusticus neurinomám van, amelyet közel 2 éve sugár kezeltek, hogy megakadályozzák a további növekedést.Évente kontroll MRI vizsgálatot kell csinálni. Mivel igen szabálytalan a fogsorom fogszabályzót szeretnék feltetetni. A fogszabályzó fogorvos zafirból készült, titánnal felerősített fogszabályzot javasolt, ami nem zavarná az MRI felvételeket.Szeretném megkérdezni valóban így van-e, mert nem szeretném, ha ebből később problémám adódna. Köszönöm a válaszukat.Tisztelettel, Brigusz.

        WEBBeteg szakértő válasza a fogszabályozó, MRI témában

        Kedves Kérdező!
        Ez egy olyan speciális eset ami gyakorlott fogszabályozó szakorvosra tartozik, de azért megpróbálok rá válaszolni.
         Úgy gondolom, hogy egy műanyagból készült brackett olcsóbb lenne és csak az ívnek kellene ilyen drágább anyagból készülnie, ill. az MRI idejére az ívet addig le kell vetetni, majd utána visszatenni, de ehhez kell a fogszabályozós kolléga együttműködése is. Azt tudom javasolni, hogy keressen fel egy másik fogszabályozós orvost is és kérje ki ez ügyben az Ő véleményét is. Majd a két ajánlat alapján el kell dönteni, hogy árban, kivitelezésben melyik volt szimpatikus, ill. nagyon fontos mennyire volt szimpatikus Önnek a fogszabályozós orvos, hiszen legalább 2 évig rendszeresen  együtt kell működjenek.  

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
        Tünetellenörző Laborértékek

        Kérdés: 2010-03-10 08:15:54; Megválaszolva: 2010. március 10., 08:15

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Kedves Doktornő! Gyökérkezelték a felső hatosomat, azóta az az oldali szememmel a látás valahogy nem az igazi. Kérdésem okozhatja-e ezt a fog, vagy másban keresendő a probléma?
        Kedves Doktor Úr! Köszönöm szépen a gyors válaszát. Annyit szeretnék még kérdezni, a gyökérkezelés óta azon az oldalon nem látok teljesen jól, valami nem az igazi. Összefüggésben állhat a kettő, vagy másban kell keresnem az okot? Ha...
        Kedves Doktornő! 1,5 hete voltam gyökérkezelésen. A doktor úr kicsit túltömte a fogamat. Jó értettem, hogy ez fel fog szívódni? Azt mondta 1-2 hétig fájhat emiatt, legyek türelmes. Köszönöm szépen: Edina
        Kedves András! 2 hónappal ezelőtt kezdődött alsó fogam gyökérkezelése. A fog 4 csatornás. Sajnos nem vált panaszmentessé, továbbra is fáj ráharapásra. Néha azt érzem, mintha nem is a fog fájna, hanem azon a részen az állkapcsom. A...
        Kedves Doktornő ! A nyelvemen kb 1-2 hete megjelentek ilyen kinövések vagy mik ezek.De van egy nagyobb is a képen is látszik.küldenék több képet is de csak egyet engedett nagyon megvagyok ijedve,hogy mi ez?Vagy mit csináljak?Nem fáj,nem...
        Üdv. Gyermekkorom óta küzdök a következő problémával: Lepedékes nyelv, savanyú szájiz gyakorlatilag állandóan (van minimális reflux betegségem, de ez nem indokolja, kezelés mellett is ugyanúgy fennáll a probléma). Sokféle orvosnál...
        Tisztelt Doktor úr! Kissé morbid dologban kérdezném véleményét,saját magam megnyugtatása okán! Nem tudom találkozott e praxisában olyan esettel hogy egy teljes kivehetős fogsor pótlás eltünt? Velem ez esett meg a napokban! Tudni való az alsó...
        Üdv. 3napja begyulladt a jobb oldali felső bölcességfogam. Ezzel egyutt a jobb oldalon az arcom is nagyon megduzzadt , kemény gennyel teli, feszülő. Tegnap kihúzták a bölcsességfogam és a mellette levôt is, tehát 2-o egyszerre, a helyét nem...
        A jobbfelso bolcsessegfogam eltavolitasanal kb.2mm-t a gyokerbol bennhagyott a szajsebesz azzal az indokkal hogy tul kozel van az arcureghez majd magatol kilokodik vagy betokosodik.Nincs ilyenkor valamilyen szovodmeny?Biztos hogy a varakozas a legjobb...
        Kedves Doktornő! 28 éves vagyok! Fogorvoshoz rendsheresen járok,még is hullanak szét a fogaim és sokat szenvedek velük. Külföldön élek es begyulladt az egyik fogam! )Jobb alsó) Bölcsességfogra gyanakodtam,de jobban átnézve a...