Spirál, de meddig?

Tisztelt Doktor Úr/Nő! Az édesanyám 27 éve tetetett fel spirált.Nincs tudomásom róla, hogy gondja lett volna vele. Akkor azt mondta az orvosa, hogy "nyugdíjba is mehet vele".Nem szed gyógyszert és nincs panasza sem. A kérdésem az lenne hogy, meddig lehet a spirál fenn? Milyen gyakran kell ellenőrző vizsgálaton részt venni? Én keveset tudok erről a fogamzásgátlási formáról! Válaszát előre is köszönöm!

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Pétervári László válasza fogamzásgátlás témában

A méhen belüli eszköz (intrauterine device=IUD) kisméretű, T-alakú, műanyagból készül, és a méh üregébe kell felhelyezni a terhesség megelőzése céljából. Vannak olyan IUD-k, amelynek hosszanti felületét vékony rézréteggel vonják be, a végéhez pedig keskeny műanyagszál (jelzőszál) csatlakozik, ennél fogva lehet könnyen eltávolítani a méhüregből. Újabb keletű a hormontartalmú (levonorgestrel) eszköz, amely így tulajdonképpen kettős hatást fejt ki, egyrészt mechanikusan, mint eszköz, másrészt a folyamatosan leadott hormontartalom miatt.

Hogyan működik az IUD?

Működésének lényege a megtermékenyített pete beágyazódásának meggátlása, valamint hogy megelőzze a spermiumok eljutását a petesejthez, mivel megváltoztatja a méhnyálkahártya állapotát. Elképzelhető, hogy az IUD-behelyezésre a szervezet gyulladásos reakcióval válaszol, (tehát a méhnyálkahártya belső felszíne) . A rézről ismert, hogy oxidációs hatása révén a méh belső környezetét megváltoztatja. Mindezek megakadályozzák, a spermiumok és a petesejt mozgását, mobilitását, csökkentik életképességüket.

A hormontartalmú IUD a levonorgestrel nevű (szintetikus progeszteron) hormon leadásával is hat. A másik cikkünkben említett minipill is ezt tartalmazza, és bizonyos kombinált fogamzásgátlók szintén. A progeszteron megvastagítja a méh és méhnyak nyálkahártyáját, így a spermiumok nehezebben tudnak feljutni a méh üregébe.

Mennyire hatásos?

Az IUD alkalmazása kb. 99%-ban hatásos, ha betartják az 5 évenkénti cserét, ez általában mondható öt évnek, réztartalmú IUD esetén 8 évre is hosszabbodhat.

Melyek az előnyei?

eltávolítása után a termékenység azonnal helyreáll,

nem zavarja a szexuális aktust,

szoptatás alatt is alkalmazható,

hatásos,

viszonylag nem költséges,

a normális ciklust nem befolyásolja,

nem befolyásolja a koleszterinszintet és a véralvadást,

használata viszonylag kevesebb odafigyelést igényel.

Melyek a hátrányai?

mellékhatásai lehetnek: a behelyezést követően hátfájdalom, görcsök, pecsételő vérzés,

a ciklus erősebb lehet, ill. meghosszabbodhat (elképzelhető, hogy ez csak néhány hónap után következik be) ,

nőhet a kismedencei gyulladás veszélye (ez meddőséghez vezethet) ,

nem előzi meg a méhen kívüli terhességet,

perforálhatja (átszúrhatja) a méhfalat, bár ez ritka jelenség, és

észrevétlenül kikerülhet a szervezetből.

Voltak (nemzetközi adatok szerint) olyan IUD-k, amelyek mellett az elfogadhatónál magasabbnak észlelték a meddőség és a kismedencei gyulladások megjelenési arányát, ezek használatát azután visszavonták.

A méhen belüli eszközök alkalmazása azoknak a nőknek nem ajánlott, akiknek még nem volt gyerekük, illetve akik szeretnének még gyereket, de más fogamzásgátló módszert nem alkalmaznak (vagy egyéb ok miatt nem alkalmazhatnak) . A gyermeket még nem szült nőknél nehezebb az IUD behelyezése. Nem alkalmas azoknak a nőknek sem, akik több partnerrel élnek együtt, mert nagyobb a szexuális úton terjedő betegség kialakulásának veszélye, amely kismedencei gyulladáshoz, az pedig meddőséghez vezet. Hasonlóképpen, az ismert kismedencei gyulladás vagy a méhen kívüli terhesség is ellenjavallata az IUD alkalmazásának.

Hogyan kell alkalmazni?

Az eszközt az orvos helyezi fel egy applikátor segítségével a méhüregbe. Ez a ciklushoz képest annak utolsó, ill. az azt követő első napokra tehető, pontosan azért, hogy csökkentse a nemkívánt terhesség kockázatát.

Fontos, hogy a méhen belüli eszközt viselő nő a ciklust követően ellenőrizze az eszköz meglétét. Ezt a jelzőszállal teheti meg, tehát hogy az kilóg-e, nehogy bekövetkezzen az az eset, hogy az IUD véletlenül eltávozott, tehát már a hatására nem lehet számítani a továbbiakban

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2012. október 22., 21:36; Megválaszolva: 2012. október 25., 21:42
Kérdések és válaszok: Fogamzásgátlás
Fogamzásgátlás
Kedves doktor úr/nő! Múlt pénteken együtt voltam a barátommal úgy 12.30 körül és sajnos nem volt sikeres a védekezés. A ciklusom közepén...
Fogamzásgátlás
Kedves Doktor úr, Mtfhr homozigóta génmutációm van, így a fogamzásgátló tabletta szedése nem javasolt. Egy ismerősöm ajánlotta a Nuvaring...
Fogamzásgátlás
Tisztelt Doktor Úr! Szakértő segítséget szeretnék kérni, több éve szedek Yadine tablettát. Kényelmi okokból szeretném a menstruációm kezdő...
Fogamzásgátló
Üdvözlöm. 3 évig szedtem a Symicia fogamzásgátlót de pár hónapja abbahagytam és most kialakult egy kapcsolatom. Most ért véget a menzeszem...
Fogamzásgátló tabletta wu long anti...
Az lenne a kérdésem, hogy lehet-e fogamzásgátlót szedni wu long anti adiposis tea mellett? Sajnos nekem nem túl jó az emésztésem és ez a tea rendben...