Mononukleózis fertőzőképessége

Tisztelt Doktúr/Doktornő! Körülbelül egy éve fertőződtem meg mononukleózissal, amelyből sikeresen ki is gyúgyultam. Nemrég hallomásból a tudtomra jutott, hogy hiába gyógyultam meg, a vírus életem végéig bennem marad. Igaz ez? Ha igaz, akkor ez azt jelenti, hogy életem végéig megfertőzhetek másokat is? Vagy csak akkor adom tovább ha valamilyen egyéb, mundulákra, nyálkahártyára kiterjedő betegségbe esek bele (pl: nátha, mandulagyulladás stb.)?, Hogyan tudom elkerülni, hogy a párom elkapja tőlem? Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Rákóczi Éva válasza mononucleosis témában

Tisztelt Hölgyem/Uram! Az Epstein-Barr-vírus (EBV) az orr-garat felszíni sejtjeit, valamint a B-lymphocytákat fertőzi meg, és a B-lymphocytákban tartósan jelen lehet, úgynevezett látens formában. Az egészséges immunrendszerű embernél az EBV által fertőzött B-sejtek nagyfokú szaporodását meghatároozott immunsejtek ellenőrzik, és féken tartják. Károsodott immunrendszerű egyéneknél bizonyos típusú lymphomák alakulhatnak ki az EBV krónikus jelenléte miatt. Akinek nincsen akut fertőzése, az cseppfertőzéssel nem fertőz másokat.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Rákóczi Éva
Dr. Rákóczi Éva
Megválaszolva: 2010. június 25.

Kérdések és válaszok: Fertőző betegségek

Pfeiffer -féle mirigyláz
Kedves Doktor Úr! Először is szeretném megköszönni a gyors válaszát, és a kedvességét! Azt tetszett írni, hogy Tumorra a gégészeti státusz...
Epstein-Barr vírus
Tisztelt Uram, Korábban írtam hetek óta húzódó lázról és torokfájásról. Válaszként azt írta, hogy a vérvizsgálatból sokminden kiderülhet....
Mononucleosis
Tisztelt Doktornő! Köszönjük ebben a témában a kérdésünkre adott (jan. 13) válaszát! A fiamat a üzenete megérkezést követő pillanatokban...
Kell-e tetanusz oltás?
Tisztelt Doktornő! 2 nappal ezelőtt gazt tépkedtem ki az út mentén, és amikor rámarkoltam, valamilyen növény megszúrta az ujjam tenyér...
Macskakarmolás
Tisztelt doktornő, Kicsivel több, mint 2 hete megkarmolt egy macska. Ez a macska pár hónapos lehetett, itt mászkált a házunk körül,...
Covid 19 antitest
Tisztelt Doktornő! Kezelőorvosom javaslatára fordulok Önökhöz azzal kapcsolatban, hogy a COVID-19 ellen termelődött antitestek, mennyi...