• Ez lehet Lyme-kór?

        Legfrissebb cikkek a témában
         

        Kedves doktor úr! Egy elég komplex, viszonylag régóta fennálló problémával fordulok Önhöz. Tavaly novemberben egyik délelőtt nagyon rosszul lettem, remegés, szédüléses, émelygéses tünetek jelentkeztek, melyek evés hatására fokozódtak és majdnem egész nap kitartottak. Estére valamivel jobban lettem, de ez a furcsa szédülékenység (nem vertigo, hanem inkább afféle bizonytalanság-érzetnek mondanám inkább) azóta is fennáll. Hol rosszabb, hol jobb. Sokszor a délelőtti órákban rosszabb. Alacsony a vérnyomásom, de az mindig is az volt, és sosem volt vele problémám, vércukrot és inzulint néztünk endokrinológián de az negatív. Továbbá voltam kardiológián (fennáll nálam régóta psvt és verapamilt szedek rá, de azzal sosem volt gondom, ugyanis több éve szedem, tehát biztos vagyok benne, hogy a tüneteknek semmi köze a gyógyszerhez), neurológián és ott is negatív eredmények születtek. Illetve voltam még gasztroenterológián is (mert emésztési panaszaim is voltak ezen tünetek mellett) és ott kiderült a cöliákia. Először arra gyanakodtam, hogy a szédülékenység lehet emiatt van (?), de ennek már több mint két hónapja (azóta is diétázom) és a szédülékenység sajnos nem múlik. Az emésztésem viszont teljesen rendbe jött. Ezért gondolom, hogy (sajnos) valószínűleg ezt a fajta rosszullétet valami más okozhatja. Kicsit kutakodtam az interneten és ott találtam rá a Lyme-kórra, hogy az nagyon szerteágazó idegrendszeri tüneteket tud produkálni. Viszont izom, ízületi fájdalmaim (egyelőre) nincsenek, illetve fejfájás sem jelentkezett (ha jól tudom, ezek tipikus tünetei a Borrelia fertőzésnek). Viszont a kérdésem az lenne, hogy Ön szerint lehetséges, hogy mégiscsak Lyme-kór álljon a háttérben? Nem emlékszem rá, hogy kullancs megcsípett volna, de gondolom könnyen előfordulhat, hogy észre sem vettem. Illetve ha mégiscsak elmennék egy tesztre, akkor mekkora valószínűség rá, hogy pozitív lesz az eredmény (fél éves rosszullétekkel)? Mert sok helyen olvastam, ha nagyon régóta fennáll a betegség, akkor simán lehet fals negatív eredményt is kapni. A segítségét a válaszát előre is nagyon köszönöm!

        Dr. Pék Tamás válasza a Lyme kór témában

        Tisztelt Kérdező! A tünetek alapján Lyme-kór nem valószínű betegsége hátterében, ezért vérvételt semmiképpen sem javasolok, mert nemcsak fals negatív, hanem fals pozitív eredmények is előfordulnak. Tisztelettel:

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Kérdés: 2020. június 29., 20:17; Megválaszolva: 2020. augusztus 27., 09:26

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Hölgyem/Uram! 2020. augusztus 29-én és 30-án is más-más nővel bújtam ágyba. Az aktusnál használtam óvszert mindkét partnernél, de az orális szexnél egyik esetben sem. Előjátékként részesítettek a nők orális szexben, amit én...
        Remélem tud segíteni nekem HIV kockázatfelméréssel kapcsolatban. Van nekem egy barátom, aki augusztus 10-e körül jött Koreából ösztöndíjjal. TUDTOMMAL heteroszexuális. Találkoztam vele úgy két hete (aug. 11). Véletlenül megkarmoltam, a...
        Üdvözletem! Előre is elnézést kérek, hogy egy ilyen piszlicsáré (nagyon bízom benne, hogy valóban az) dolog miatt írok, de nagyon megrémültem. Egy sráccal volt egy kis kalandom, de csókolózáson és kölcsönös maszturbáción kívül nem...
        Tisztelt Doktor Úr! Szeretnék kizárni egy dolgot. Kb 2 hete pici folyásom volt. A nőgyógyászom vett kenetet. Megjött az eredmény. Szerinte nemi úton terjedő betegségem van, viszont a párom hűséges és éjjel-nappal együtt vagyunk. Páromnak...
        Tisztelt Doktor Úr, Doktornő! Azért írom ezt az e-mailt, hogy érdeklődjek a HIV terjedésével és az STD Centrum higiéniai helyzetével kapcsolatban. Augusztus 12-én voltam a Mária utcai STD Centrumban HIV gyorsteszten. Az eredményt kb. egy perc...
        Üdvözlöm! 6 éves kisfiam nemrég kapta a Dpt.védőoltást. Eddig ezuután az oltás után semmi problémánk nem volt. Most viszont oltás után,1 napon keresztül szinte folyamatos 38,5-39,5 láza lett. Ismerősök között szinte mindenki megúszta...
        Tisztelt Doktor Úr/Nő! A kérdésem az lenne, hogy ha egy rizikós kapcsolat után 2,5 évvel csináltattam lues szűrést, melynek eredménye: RPR-(Portnoy)-lemezreakció (kvalitatív) (Omega) NEGATÍV RPR-(Portnoy) - lemezre akció (kvantitatív)...
        Kedves Doktor Úr/Doktornő! 2019 Decemberében találkoztam 2 kiscicával, egyikükkel csak egyszer a masikkal háromszor,mindíg ugyan ott.Sejtem hol lakhat/nak de nem biztos. Szépek voltak, bundájuk puha, selymes. Még nem voltak teljesen felnőttek....
        Tisztelt dr. Úr, Nő! Szifilisz és lettem melyet vérből nem mutattak ki de kebetbol igen. Szeroligia negatív volt. Félelmem Hivvel megfertozhedtem e egyszerre? Vették vért de negatív lett a teszt akárcsak a szifilisz re. Most úgy érzem fáj a...
        Tisztelt Doktor úr! 16 éves lány vagyok, nemrég kezdtem el szexuális életet élni az első partneremmel. Előtte soha nem volt szexuális kapcsolatom senkivel a páromnak viszont volt már pár szexuális partnere korábban. Nem minden alkalommal...