Mivel tudnám beállítani a pajzsmirigyem a megfelelő THS értékre?

Tisztelt Doktornő! A pajzsmirigyem már 2011 óta jóval a megengedett érték felett van, mármint a TSH. Ez az évek során sokat javult - papíron - de azt nem mondanám, hogy ezt magamon is észreveszem. Régebben 7-9 között is volt a TSH érték, manapság stabilan 4, 9~ körül mozog. A hormonok a normális értéken belül vannak hol lent, hol fent, hol középen. (ft3, ft4) . Önmagában ezzel sok gondom nem lenne, hiszen ultrahang nem mutatott problémát, antitestet pedig nem tudtunk csinálni, mert ha az orvos ráírta, a labor kihagyta, ugyanis a TSH érték szerintük nem indokolja ennek elvégzését. A prolaktin szintem viszont magasabb, nyáron néztük meg, ezt az orvosom szintúgy a TSH-ra fogja - mondván hogy az viheti fel, de gyógyszert és egyebet nem írt ki, mivelhogy majd a pajzsmirigy egyszer beáll és a prolaktin is akkor vele fog normalizálódni. Ezzel önmagában egyet is értenék, csak a problémám az, hogy a mellem kicsit (számomra már zavaró módon) ki van állva férfi létemre, nehezen fogyok, az étvágyam emésztésem sem az igazi, (vannak ételek amiket manapság már egyáltalán nem bírok megenni, független hogy 3-4 éve még megtudtam.) . A szemem szinte mindig karikás, a lábamon látszanak foltok leginkább a lábfejemen, sokszor leszek ingerült, és fáradékonyabb vagyok az átlagnál. Ön mit tudna ajánlani? Tudom valamivel javítani a TSH szintemet?

Dr. Fáklya Mónika válasza pajzsmirigy betegség témában

Tisztelt kérdező!

Az aTG és aTPO vizsgálat indokolt. Amennyiben ezek az értékek magasak, kis adagú hormonpótlás szóba jön, ha normálisak, jódhiány állhat legvalószínűbben a TSH emelkedés hátterében, és ezt javasolt pótolni. A prolactin szintet is követni szükséges.Endokrinológus felkeresését mindenképpen javaslom.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Dr. Fáklya Mónika
Dr. Fáklya Mónika endokrinológus, gyermekgyógyász
Kérdés: 2015. december 22., 17:01; Megválaszolva: 2015. december 31., 14:47
Kérdések és válaszok: Endokrin betegségek
Szputnyik v oltás
Kedves Doktornő/Dotor Úr! Göbösödés miatt a pajzsmirigyem bal lebenyének egy részét el kellett távolítani. Ennek következtében alulműködés...
Lehet inzulinrezisztancia?
Tisztelt Doktornő/ Doktor úr! 33 éves, 170 centi, 60 kilós nő vagyok, gyerekvállalás előtt. Még 2020 elején jártam 3 pontos terheléses...
Pajzsmirigy alul vagy felülműködés...
Tisztelt Dr. Nő/Úr Arra szeretnék választ kapni, létezik e olyan (hormon) injekciós kezelés kifejezetten pajzsmirigy alul vagy esetleg pajzsmirigy...
Fülcsengés hormonális gondoktól?
Tisztelt Doktor (nő)! Nagyon stresszes időszak után (családi gondok, nagyszülő halála, covid betegség) nem jött meg a menstuációm, a...
Szelén szedése
Kedves Doktornő! Eddig Béres Vital szelént szedtem, amit autoimmun pajzsmirigybetegségre javasoltak anno. Most nem lehet kapni, ezért egy patika által...