Keserű szájíz visszatér minden évben

Már kb. 3 éve mindig télen nov-jan. között jelentkezik a keserű szájíz, gyenge vagyok, rossz a közérzetem, csak aludnék, kedvetlen vagyok. Tavaly kétszer is gyomortükrözésen estem át, ahol nem találtak semmit, szövettan is negatív lett. Sokat sportolok, hetente 3+4 x járok másfél órát edzeni. Étvágyam a rosszullétek ellenére jó! A vérleletem alapján a Helicobactériumom rengeteg, amit nem sikerült ki irtani a szervezetemből. A gastroent. azt mondta, hogy ezzel nem tud mit kezdeni. A kérdése az, hogy létezik ettől a rosszullét? És van -e valami hagyományos módszer, amivel sikerülhet, mert az háromféle antobikt. savlekötő és Klionnal nem sikerült. többszöri próbálkozásra sem kb. 4 x. Nagyon el vagyok keseredve, mert a munkámat is fáradtam végzem. Várom válaszukat. Előre is köszönöm!

Dr. Plósz János válasza keserű íz témában

A vérlelet nem informatív a helicobacter fertőzés pillanatnyi állásáról, erre az endoscopos vizsgálat során vett biopsziás minta szövettani értékelése vagy a kilégzési teszt alkalmas. A tééli időszakban periódikusan jelentkező tünetek nem jellemzőek a helicobacter okozta betegségekre (fekély, gyomorhurut). Véleményem szerint a pajzsmirigy funkcióit lenne érdemes megnézni (TSH, T3, T4, anti-TPO, anti-Tg), illetve vitamin és nyomelem-hiány lehetősége miatt ezek pótlását megoldani.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. február 01.

Kérdések és válaszok: Emésztőrendszeri megbetegedések

Keserű íz az számban, mi lehet ez
Kedves doktornő! A problémám 1 hónapja kezdődött, amikor lázas voltam, amikor kigyógyultam utánna keserű ízt éreztem a nyelvemen, ami mostanáig is megvan....
Szájüreg keserű érzése, nyelv égése
A szám belseje állandóan keserű, nyelvem széle és a hegye nagyon ég. A háziorovos Tantum vervét, Calcium Sandozt, Epehajtó teát, Quamatelt irt fel. Nem...
Keserű, fémes ízt érzek számba,...
Doktor Úr/Doktornő! 3 napja étkezések után erős keserű, fémes fura ízt érzek a számban főleg nyelvemen, nyelvem nagyon fura mikor szívom be a levegőt,...
Keserű érzés a torokban
Tisztelt Doktor Úr/Nő!   Pár napja étkezéskor keserű érzést érzek nyeléskor a torkomban, ami az étkezés után is megmarad egy darabig, kb. 10 percig....
Állandóan keserű ízt érzek, kérem...
Tisztelt Dr. Plósz János Doktor Úr! Elkeseredésemben írok Önnek! 2 éve kezelve van a refluxom, az utolsó tükrözésnél kiderült, hogy már "csak" gyulladt a...
Fehér lepedék van a nyelvemen és keserű...
Pár hete keserű izt érzek a számban, fehéres lepedék van a nyelvemen, ami fogmosás után sem tűnik el, és kellemetlen szájszagom van. Nem fáj a gyomrom,...