Hasnyálmirigy daganat

Tisztelt Doktor Úr! Édesapám 80.éves, végstádiumu rákos daganattal diagnosztizálták. Január közepén rosszul lett, felment a cukra 20-25-re majd, inzulint kapott, mert a hemoglobin is magas lett és konstans 10-18-as cukrai voltak. Előtte is volt cukorbetegsége, de arra csak Mercformint szedett. Január végén viszont egyik napról a másikra hirtelen besárgult. A vizelete sötét lett, a széklete világos. Kivizsgálások sora következett. Végül MR kolangiográfián hasnyálmirigy feji elváltozást láttak, amelyet később az endoszkópos UH is megerősített. Egy 33x39mm-es inhomogén terim van a hasnyálmirigy feji részén, emellett, megnagyobbodott nyirokcsomóg, 2-3 metasztázisra susp. képlet a máj bal lebenyében, illetve vena portae infiltratio. Az epehólyag megnagyobbodott, és az epevezeték elzáródott. Tehát ez az alapbetegség, rossz máj értékekkel együtt. Igazából már mikor kiderült is megmondták, hogy sajnos itt nincs szó műtétről, legfeljebb a sárgaságot tudnák kezelni. Kemoterápia szóba jöhetett volna, de a beteg rossz állapota és egyre fokozódó gyengesége miatt jószívvel azt sem ajánlották, és apukám nem is kérte. Ahogy a stent beültetését sem szerette volna, mert úgy érezte már akkor is hogy nagyon gyenge és “eleget kaszabolták” már az elmúlt években. 10 évvel ezelőtt műtötték rosszindulatú prosztatamegnagyobbodással, 5 éve pedig rosszindulatú végbéldaganattal. Azóta stoma zsákkal él. Emellett volt egy enyhe stroke-ja, és a magasvérnyomás, illetve a diabetes mellitus voltak az állandóan kezelésre szoruló betegségei. Tehát ennyit magáról a helyzetről. Bocsánat a hosszú leírásért. Az endoszkópos uh február 23-án történt, ott azt mondták max hetei lehetnek már hátra., De még a mai napig velünk van, ami csoda, és nagyon örülünk neki. Csak sajnos egyre rosszabb az állapota és nem tudjuk, hogy mi várhat még ránk. Kórházba nem szeretnénk vinni, sem a kovid miatt sem azért mert mindent szeretnénk mi magunk megadni neki, amit lehet. Kb 3 hete kezdett el egyre kevesebbet enni. Mára ott tartunk, hogy ha jó napja van, akkor 3-4 dl folyadék, 1-2 falat bármilyen étel, és talán 1 doboz tápszer, ami lemegy. Azt mondja, hogy nincs étvágya, hányni csak 1x hányt egy keveset., De ilyen se előtte, se utána nem volt. Viszont ha csak ennyit eszik, vagy még kevesebbet fog, azt, hogy fogja vagy meddig fogja bírni a szervezete?, Ami nagyon szembetűnő, hogy a sárgasága egyre erősebb, már nem is sárga ő, inkább barna, jobb fényben zöldes árnyalatú. El sem hiszem, hogy ennél lehet valaki sárgább. Ennek milyen következményei vannak, lehetnek? Ugyanis a sárgaság óta elkezdett szédülni. Bár nem rudom, hogy ez a dolog a sárgasággal egyáltalán összefügg-e., De fokozatosan fogyott el az ereje a szédülés miatt. Kezdetben csak déleőttönként szédült, de még jött, ment. Később már 2x el is esett (szerencsére nem lett nagy baj). Ezután jóval elővigyázatosabb (ak) lett (ünk) és már nem engedtünk egyedül sehova. Viszonr ma már felülni sem bír mert ülve is majd elájul, annyira szédül. Szóval teljesen ágyhoz kötött lett a szédülés miatt. Ez a szédülés mitől lehetséges? Ha a stentet beültették volna akkor ez nem lenne vajon? Alacsony vérnyomásra is gyanakodtunk, szoktuk is mérni neki, de nem feltétlen jár együtt a jelenséggel. Ez a része a dolognak azért is nehéz, mert abszolút elzárkózik a pelenkától, és rettegünk, hogy elesik pisilés közben. Már ott tartunk, hogy fognunk kell ha pisil (kacsába), de mivel éjszaka is felkel a prosztata miatt, tenyleg mindenki ugrik az összes mozdulatára., Ami nem teher, csak mi van ha épp nem halljuk majd meg. Lesz vajon olyan, amikor már felülni sem bír? Szeretnénk a meltóságát megőrizni, amig lehet, és úgy tenni ahogy kéri, de úgy lárjuk elkerülhetetlen lesz a pelenka lassan. A fájdalmára már fentanyl (25mg) tapaszt használunk, de olykor szükséges mellé más is. Mindenképpen fokozódni fog ez a fájdalom? Mindannyian úgy látjuk, hogy egyre rosszabbul viseli a helyzetet. Nagyon rossz ezt látni. Mire számitsunk, mit tehetünk érte? Köszönöm!

Dr. Plósz János válasza sárgaság témában

A szédülést okozhatja az igen magas bilirubin-szint (sárgaságot okozó epefesték), de a folyadék- és kalóriahiány is szerepet játszhat benne. A stent behelyezése a sárgaságot mérsékelhette volna (vagy időben késleltethette volna). Sajnos az várható, hogy egyre gyengébb lesz, a fokozódó sárgaság tudatzavart, légzési elégtelenséget okozhat (ez lehet az egyik oka a végzetes kimenetelnek). Ha a fájdalom fokozódna, a fentanyl dózisán szükséges emelni (ehhez jelentős hozzászokás alakulhat ki, így mindenképp szükség lehet dózisemelésre). Leírása alapján nagyon előrehaladott az állapot.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2021. március 24.

Kérdések és válaszok: Emésztőrendszeri megbetegedések

Sárga tenyér labor eredmény volt
Volt vérvétel, ami picit magas Koleszterin Triglegricelin Gpt, Ggt ...mi lehet a baj mert igen sárga a tenyerem es szem kicsit vizes duzzadt amúgy semmi mas...
Enyhe hónalj sárgaság
Tisztelt Dr Úr! Másfél éve emésztési próblémáim vannak. Bűzös zsíros széklet-em van és puffadok. A vizsgálati eredményeim negatívak lettek. Vérvétel, vizelet...
Csecsemo sargasag
A kisbabam 1 honapos, es meg nem mult el teljesen a sargasag. Koraszulott baba, 36 hetre szuletett, elso baba es nagyon aggodom. Ma voltunk a haziorvosnal es...
Sárga szem, arcbőr
Tisztelt Doktornő/úr! Kb. 1 hete barátom besárgult, mely a szeme fehérjét és az arcbőrét érinti, de már, mintha a nyakánál is látnám. Orvosról hallani sem...
Sárgaság
Egészséges életet élő kollégámnak időnként, de nagyon ritkán sárgás színe van. Néha az arca, a múltkor csak a hasa a mellkas alatt. Lehet ilyen? Epepangás...
Újszülöttkori sárgság
Tisztelt Doktornő! Kisfiam most 6 hetes, a szemfehérje még mindig sárga, a testfelüleletét nem találjuk sárgának. 4 hetesen a GGT értéke 104, a totál...