Öklendezés, hányás

Tisztelt Doktor úr! Az a problémám, hogy már vagy három hónapja kínlódom hányinger, hányással. Először csak erős hányinger aztán már öklendezés és mostanában már hányok is. Ez mind reggel felkelés utána, nem fáj a gyomrom. Valamikor csak vizet vagy éppen, amit ittam azt hánytam, és édes íze van. Kétfajta savlekötőt is szedtem, ami nem használ. Nincsenek olyan tüneteim, hogy sok savam lenne. Vesekövem volt vagy van, mert nem jött ki, ez olyan két éve volt. Most viszont megint azt érzem a vesém, de annyira nem fáj. Lehet-e a vesém a problémám vagy valami más?

Dr. Pászthory Erzsébet válasza hányás témában

Kedves Kérdező! Panaszainak hátterében elsősorban emésztőszervi okot (gyomor-betegség) kellene kizárni, emiatt azt javaslom, keressen fel egy gasztroenterológus szakorvost. Ha vesekövesség lenne az ok, erősebb vese-táji fájdalma lenne. Mivel a háziorvos tud beutalót adni a szükséges vizsgálatokra, mindenképpen azt javaslom, hogy először őt keresse fel. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. február 03.

Kérdések és válaszok: Emésztőrendszeri megbetegedések

Hányás, hasmenés
Infektológust szeretnék kérdezni, hogy ha egy szobába van zárva egy mondjuk rota és egy calici vírustól megbetegedett gyermek, elkaphatják-e egy mástól. Jól...
Bizonytalanság
Jó napot kívánok! Az én kisfiam 2016.06.ban született ekkor AB inkompatibilitás miatt koraszülött osztályon kezelték, vércserére nem volt szükség ezt követően...
Rosszullét
Tisztelt Doktornő! Fiam jövő hónapban lesz 17éves az utóbbi három hónapban háromszor fordult elő rosszullét a két utolsó egy hét különbséggel hirtelen kezdődő...
Étvágytalanság, hányás
Tisztelt Doktor! A kérdésem az 1 éves gyermekemet vonatkozik. 2 napja beteg (hurutos köhögés, víz szerű orrfolyás, láztalan). Köptetőt és orr sprayt kaptunk. A...
Cerucal és No-spa együtt
Az volna a kérdésem, hogy Cerucal és No-spa együtt történő beszedése okozhat-e bajt? Illetve, ha a Cerucal körülbelül fél órán át bennmaradt, de utána...
Hányás/hányinger
Szép napot! Korulbelul ketto hete tart a rosszul let nalam.. kulfoldon voltam nyaralni 3 hetet ittunk szinte mindennap valamit (alkoholt) enni meg foleg, ami...